Az UEFA ellenőr Izraelből utazik Firenzébe, a VAR-csapat pedig szintén német lesz.

A 33 esztendős Daniel Schlager a német élvonalban egy híján 65, a kupában pedig 13 mérkőzést vezetett, az alsóbb osztályokban (Bundesliga 2, harmadosztály, Regional-, Ober- és Verbandsliga) pedig majd’ 200 bajnokija van. 2-es kategóriás játékvezető az UEFA kötelékén belül (mint Bogár Gergő, Farkas Ádám, Karakó Ferenc és Vad István). Nemzetközi szinten csak az Európa Konferencia Ligában kapott szerepet eddig: a selejtezőben háromszor (ebből kétszer idén), a csoportkörben pedig egyszer (tavaly). A válogatott színtéren az utánpótlás meccseken kívül felnőtt barátságos mérkőzéseket, valamint két EB-selejtezőt bíztak rá eddig.

Játékvezető: Daniel Schlager (német)
Határbírók: Christian Dietz (német), Sven Waschitzki (német)
Tartalék: Tobias Reichel (német)
VAR: Sören Storks (német)
VAR asszisztens: Robert Schröder (német)
UEFA játékvezető ellenőr: Ian Stokes (ír)
UEFA delegátus: Rotem Kamer (izraeli)