Korábbi gólkirályunkat arról is kérdezték, hogy min veszett össze Szergej Rebrovval.

– Hogy látod a jelenből visszanézve a Fradiba igazolásodat, ami igen komoly indulatokat kavart akkor?
– Nehéz volt meghozni azt a döntést. Elsősorban az volt az oka, hogy bejuthassak egy európai csoportkörbe. A csapattal meg is nyertük a bajnokságot, aztán lőttem néhány gólt a BL-selejtezőben, de a Rebrovval való konfliktusok miatt úgy döntöttünk a klubbal, hogy visszatérek a Honvédhoz. Szerintem az volt a legjobb döntés mindenkinek, mert mi, a Honvéddal megnyertük a kupát, a Fradi pedig tett egy újabb lépést előre, immáron egy új csatárral.

– Min vesztetek össze Rebrovval?
– Most, hogy befejeztem a karrieremet, már nyíltabban beszélhetek róla. Rebrov szerintem egy abszolút profi és nagyon jó edző, de akkoriban nem értettem néhány döntését. Nyíltan meg is mondtam neki, hogy “figyelj, a karrierem vége felé járok, ezért folyamatosan játszani akarok”. Ő azt válaszolta erre, hogy ezt nem tudja megígérni. Kezet ráztunk és a saját utunkon mentünk tovább. Ez így volt tiszta, mint férfi a férfival megbeszéltük egymással.

– Az igaz, hogy egyszer a Fradi öltözőjében egymásnak is ugrottatok? Ha már azt mondtad, most nyíltabban beszélhetsz, ezt is elmesélheted.
– (nevet) Néha a konfliktusok a futball részei. Amit az öltözőben tettem, az ott is marad. A konfliktus az életben is jelen van, teljesen normális a férfiaknál, a lányoknál nem tudom, hogy van (nevet). Néha megtörténik egy karakteres játékos és egy ugyanilyen edző között. De a legfontosabb, hogy együtt lettünk az FTC történelmének részesei. Gólkirály és bajnok voltam a Fradival, abszolút pozitív emlékeim vannak. Az öltözőkben persze bármi megtörténhet, különösen a meccsek végén, amikor valaki nagyon ideges… Ez is az élet része.

– Mit gondolsz az FTC új edzőjéről, Dejan Stankovicról, aki játékosként Olaszországban érte el legnagyobb sikereit, de edzőként is dolgozott már a Serie A-ban?
– Stankovic az egyik legkarakteresebb játékos volt, és edzőként is ennek megfelelően folytatja. Ő volt a legjobb választás Rebrov óta, talán vele újra megérkezik ugyanaz a magas szint is a klubhoz. Nagyon jó edző, ezt megmutatta a Zvezdánál is, és biztos vagyok benne, hogy Magyarországon is megfogja.

– Csütörtökön olasz-magyar párharcot rendeznek az európai porondon. Mi lehet a Fradi esélye a Fiorentina ellen?
– Nagyon nehéz dolguk lesz, mert a Fiorentina elképesztően jól játszik Italianóval. Igaz, Stankovic a Sampdoriánál töltött idejéből nagyon jól tudja, hogyan kell harcolni ellenük. Szerintem az lenne a legjobb megoldás, ha a Fradi védekezően játszana és onnan kontrázna, mert a Fiorentinának fantasztikus szélsői és csatárai vannak. Nico González a legjobb játékosuk, de Biraghit, a csapatkapitányt is mondhatom. Ők a topkategória, de a csapat összes játékosának kiválóak a képességei.

– Mit érzékelsz, a Fiorentina megfelelő hozzáállással áll bele a párharcba?
– A Fradi már kivívta a többi klub tiszteletét, hiszen szerepelt a Bajnokok Ligájában és többször az Európa Ligában is. A csapatot nem az utolsók utolsója között kell keresni Európában, és ezt a Fiorentina is tudja.

A teljes interjú: Csakfoci