Az EB-selejtezőre készülő magyar válogatott szövetségi kapitányát a Ferencvárosról is kérdezték Belgrádban.
Marco Rossi szövetségi kapitány a stadionban tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a szerb válogatott hazai pályán a világ bármelyik csapatát képes legyőzni, ezért előzetesen jó eredménynek tartaná a döntetlent.
– Van egy taktikai tervünk a mérkőzésre, szeretnénk, ha ezt meg tudnánk valósítani, de ne felejtsük el, hogy Szerbia lesz az ellenfél, és mindenki tudja, milyen erős csapat ellen lépünk pályára. Előzetesen az egy ponttal is elégedett lennénk, de döntetlenre nem tudok felkészíteni csapatot, mint ahogy szerintem egyetlen edző sem képes erre. Azért vagyunk itt, hogy a saját játékunkkal pontot vagy pontokat szerezzünk. Fontos meccs vár ránk, de nem döntő összecsapás. A szerbek papíron erősebbek nálunk, az erőviszonyok alapján ők nyerhetik majd a csoportot, és mi lehetünk a másodikok. Ezzel elégedett is lennék, mert nem az a célunk, hogy megelőzzük Szerbiát, hanem az, hogy kijussunk az Eb-re. Az egészen biztos, hogy a legjobb játékunkat kell nyújtanunk a pontszerzéshez.
Az olasz szövetségi kapitány újságírói kérdésre a Ferencváros kispadjára hétfőn kinevezett szerb vezetőedzőről, Dejan Sztankovicsról is beszélt.
– Sztankovics mindent megtett, hogy az előző idényben bent tartsa a Sampdoriát az olasz élvonalban, de azt az együttest Klopp és Guardiola sem tudta volna megmenteni. Nem ismerem őt személyesen, de a legjobbakat kívánom neki a Ferencvárosnál. Sztanyiszlav Csercseszov menesztése után Máté Csaba vette át a csapatot, akit közel tíz éve ismerek, és aki remek munkát végzett a Fradi élén. A közönség is mögé állt, de a vezetőség végül a váltás mellett döntött, amit mindenkinek tiszteletben kell tartania.