Máté Csaba a sajtótájékoztatón elmondta, hogy Dénes tudna választ adni arra, hogy mit tanult a korábbi vezetőedzőktől – mi megkérdeztük kapusunkat.

Dibusz Dénes

Máté Csaba munkásságára a legnagyobb hatást Szergej Rebrov gyakorolta és azt gondolom, hogy nagyon sok dolgot átvett tőle, mind edzésvezetésben, mind játékelképzelésben. Nyilván vegyítve a saját elképzeléseivel. De ez alatt a tíz év alatt az érezhető és számomra mindig is egyértelmű volt, amikor már voltak ilyen beugrásai az elmúlt néhány évben, hogy belőle egy jó edző lett, a magyar edzők közül, akikkel én eddig együtt dolgoztam, az egyik legjobbnak mondható, úgyhogy nagyon örülök neki, hogy így sikerült most ez a hosszabb beugrása. A szurkolóknak teljesen igazuk volt, hogy éltették. A csapat olyan hatékonysággal játszott az elmúlt hetekben, amilyen nem tudom mikor volt legutoljára, amióta én itt vagyok, biztos, hogy nem, ennyi gólt nem szereztünk. Egy olyan változást ért el, alakult ki az elmúlt hetekben, ami a szurkolóknak is nagyon élvezetessé tudja tenni a mérkőzéseket. De nyilvánvalóan, ahogy indult a szezonunk, azután tudjuk is, sokat kell tenni azért, hogy vissza tudjuk őket csalogatni a stadionba. Bízom benne, hogy ezek a mérkőzések segítenek nekünk ebben.