Clubunk fiatal gerelyhajítója nem jutott tovább a selejtezőből, de már ki is tűzte új célját.

Pénteken magyar bajnok gerelyhajítónk, Herczeg György is bemutatkozott a budapesti Nemzeti Atlétikai Központban zajló világbajnokságon. Országos csúcstartónk a B-csoportban versenyzett a selejtezők során. Első kísérletére 72.31 méterre hajította a gerelyt, majd közel négy métert javított és 76.18 méterrel folytatta. Utolsó hajítása viszont nem lett nagyobb a korábbiaknál, így nem jutott döntőbe, végül összesítésben a 23. helyen végzett.

Nem úgy sikerült a verseny, ahogy szerettem volna. Amikor kiérkeztem a stadionba, egyből több helyről hallottam a nevemet és ez nagy biztatást jelentett nekem. Nagyon jó élmény volt ilyen közönség előtt hajítani. A harmadik sorozatnál nagyon sokan szurkoltak, rendesen dobogott is a szívem. Sajnos nem jött össze a 80 méter, pedig az utolsó kísérletben benne volt, de megingott az egyensúlyom. Most megtapasztaltam az okosságot, hogy meg kell szoknom azt, hogy a legtöbbet kell kihoznom ebből a három hajításból. Jövőre az a célom, hogy sikerüljön ismét egy új egyéni csúcs. A vb-szereplésre az edzőm már év elején gondolt, bennem viszont csak a nyári szezon közben merült fel. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehettem és köszönöm a szabadkártya lehetőségét, mert ranglistáról éppen, egy hellyel lemaradtam volna.” – értékelt Herczeg György a selejtezők után.

Fradi.hu, NSO