A Hamrun Spartans is megtartotta a holnapi EKL-selejtező előtti sajtótájékoztatóját.
Az első mérkőzés első félidejében jól játszottunk, volt egy büntető, amit nem kaptunk meg, a folytatásban viszont jött egy rövidzárlat, ami ehhez a végeredményhez vezetett. Próbáljuk elfelejteni és holnap egy jó eredményt elérni. Nagy a különbség a két klub között, történelmi szinten is. A Ferencváros erőssége a gyors játékosai, akik jól használják ki az ellenfél hibáit. Sérülések nincsenek, hárman viszont eltiltás miatt nem állnak rendelkezésre.
– Luciani Zauri
Nagyon erős csapat a Ferencváros, minden poszton, ezt meg is mutatták. Holnap magunknak is meg kell mutatni, hogy tudjuk a saját játékunkat játszani egy ilyen csapat ellen.
– Juan Corbalan