Csapatkapitányunk szerint ezzel a játékkal semmi realitása nem volt a továbbjutásunknak.
Dibusz Dénes
Egy rémálomban érezhettük magunkat az egész mérkőzésen, egyáltalán nem találtunk fogást a feröerieken. Mondhatni, hogy egyik meccsen sem, gyakorlatilag mindkét felvonás az övék volt, ha őszinték akarunk lenni, az első találkozón is nekik voltak nagyobb helyzeteik. Ma is olyan hibákat vétettünk, amiket büntettek, mi a végén tudtunk helyzetbe kerülni egy eltört lövés után Varga Barnabás révén, de azt gondolom, hogy ez édeskevés. Nehéz ilyenkor mit mondani, az biztos, hogy ez egy hatalmas csalódás, óriási égés. Lehet keresni a szavakat erre, nagyon szép a magyar nyelv és sok kifejezést lehet rá találni. Ez mindenkinek a felelőssége, oda kell állni ilyenkor a szurkolók és a klubvezetők elé, mi voltunk a pályán, ez elfogadhatatlan, hogy ilyen ellenfél ellen kiessünk. Elnézést kell kérni és azt lehet mondani, hogy akkor sem lehet ezt jóvá tenni, ha bejutunk az EKL-csoportkörbe, hiszen nem ez volt a cél. Érezhető volt tavasszal, hogy valami nincs rendben, az illetékesek, a szakmai stáb látta ezt, de úgy néz ki, hogy a nyár nem volt elegendő arra, hogy ezeket a dolgokat rendbe rakjuk. Az tavasszal is látszódott, hogy egy betömörülő, felállt védelem ellen problémáink vannak, akkor is elveszítettünk párharcokat, nem voltunk eléggé közel egymáshoz, nem mi szedtük fel a második labdákat és az ellenfél ebből támadásokat vezetett. Ma gyermeteg hibákból kaptuk a gólokat, a harmadik miatt nyilván én is felteszem a kezem, hiszen abban én is vastagon benne voltam, de ilyen meccset látva szinte azt mondom, hogy az nem számított semmit, mert isten igazából nem jelentettünk veszélyt az ellenfél kapujára. Ezzel a játékkal semmi realitása nem volt a továbbjutásunknak. A két meccs alapján azt lehet mondani, hogy a jobb csapat jutott tovább, az ő taktikájuk, elképzelésük sokkal jobban érvényesült, mi nem tudtunk velük mit kezdeni. Az első meccsen rá lehetett fogni a műfűre, a mait viszont semmire nem lehet fogni, itt kifogásokat kár keresni és nem is szabad. Mindenkinek le kell vonnia a tanulságokat ebből a meccsből, hiszen jövő héten jön az EKL-selejtező és még egy ilyen teljesítmény nem fér bele.