A 4×1500 méteres távon lett második a magyar csapat Fukuokában. Gratulálunk!

Fábián Bettina a két egyéni versenyszáma után a négyszer 1500 méteres, vagyis 6 kilométeres váltó során az Olasz Anna, Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid alkotta magyar csapat negyedik tagjaként indult. A magyar váltót Fábián Bettina indította el. Sokáig a 10. helyen úszott, majd egy nagy hajrával a hatodik helyen adta át a váltót Olasz Annának. A magyar csapat végül 1:10:35-ös idővel teljesítette a távot, így ezüstérmes lett az olaszok mögött.

Fábián Bettina: „Sikerült úgy úsznom, ahogy előre megbeszéltük, jól jönni a végén, tartani a lépést a többi lánnyal, és a hullámok sem okoztak gondot. Csodálatos érzés és nagyon hálás vagyok azért, hogy először lehettem tagja a váltónak, remélem, mindenki úgy gondolja, hogy megtettem minden tőlem telhetőt.

Az elmúlt évben a magyar váltó rendre a dobogón végzett, így ezekkel az gondolatokkal indultunk neki a csapattal. Éreztük, hogy jó formában vannak a versenyzők, így az érem gondolata mindenképp bennünk volt. A taktikank az volt, hogy a lányok majd megpróbálnak a gyengébb fiúkkal elúszni és így előnyre szert tenni, hogy a fiúk majd nagyot tudjanak csatázni az érmekert. Mind a négyen fantasztikusan teljesítettek és ennek eredménye lett ez a szép helyezés. Betti nagyon boldog és madarat lehetne vele fogatni! Biztos nagy motivációt jelent számára, hogy az elkövetkezendő egy évben még keményebben eddzen és ott lehessen az olimpián.” – mondta Fábián Bettina edzője, Kutasi Gergely a verseny után.

Bővebben: Fradi.hu, MÚSZ, NSO