Ahogy az Orosz Pál SportRádiónak adott nyilatkozatából is kiderül, nagyjából 1500 hely szabad még a stadionban a mai meccsre.
A GraboPress ma reggeli adatai alapján a B-lelátó és a családi szektorok gyakorlatilag megteltek, jelentős számban a C6-os (300) és a D4-es (400) szektorban maradtak szabad helyek, a többi szektor 90% feletti telitettségű. Ma reggeli állás szerint felhős idő, 29 majd 28 fok lesz a találkozón, az első félidőben zivatarokkal, így talán senki, még a feröeriek sem, kapnak majd hőgutát.
A Ferencváros – Klaksvík Bajnokok Ligája-selejtező visszavágója előtt Orosz Pál, a magyar bajnok vezérigazgatója a Sportrádió Hazafutás műsorában elmondta: kötelező feladat kivívni a továbbjutást a feröeri csapat ellen.
„A feröeri pálya kisebb volt a szabályosnál, azt meglátva rögtön értettem, hogyan kaphatott ki ott a Ludogorec és a norvég bajnok, s máris elfogadható eredmény lett a nulla nulla – mondta Orosz Pál. – Azon a pályán a nyolc plusz egyes játék lett volna az ideális. Könnyen le tudták zárni a területeket, nekünk furcsa volt, hogy olyan körülmények között léptünk pályára. Lépjünk is tovább, az már a múlt!”
A sportvezető nem aggódik a visszavágó miatt, szerinte nem lehet probléma a továbbjutás kiharcolása.
„Az első meccs mindig kicsit döcögős, tavaly is a visszavágón lendültünk bele. Teljesen más lesz a szerdai találkozó, a mi pályánk jóval nagyobb, mint a kinti. Az időjárás is más lesz. A nagy meleg senkinek sem kedvez, de mi jobban hozzászoktunk ehhez. Kimondott célunk a továbbjutás, tizenhét- vagy tizennyolcezer néző előtt ez kötelező feladat” – szögezte le Orosz Pál, aki szerint a Ferencváros keretében jó a fiatal magyar és a minőségi külföldi játékosok aránya.
„Lisztes Krisztián a magyar labdarúgás egyik üde színfoltja, már most is jó játékos, és még hosszú út áll előtte. Sok minőségi külföldi futballistánk is van, a vezetőedző majd eldönti, kiket küld pályára, ez csak rajta múlik. A keretünk erősebb, mint egy évvel ezelőtt, több színtéren helyt kell állni, az esetleges sérülések sem okozhatják a csapat megtorpanását” – mondta Orosz Pál.
(nso)