Újragombolják a kabátot Fehérvárott.

Garancsi István

Az új szezonnak – immár Fehérvár FC néven – jelentős változásokkal vágunk neki. Az egész klubra nézve észszerűsítjük a működést, hiszen alacsonyabb költségvetésből fogunk gazdálkodni, mint eddig – ezeket a változtatásokat már korábban el kellett volna kezdenünk. A tavaszi szezonban látott eredményeink és a MOL távozása ezt a folyamatot felgyorsították, az NB I-en belül a Vidi sajnos „más polcra” került az eddigiekhez képest, ezt most már egyértelműen kijelenthetjük. De a változás egyben új lehetőségeket is kínál. A felnőtt csapatban az eddiginél több fiatal magyar játékosnak szeretnénk bizonyítási lehetőséget adni, és az utánpótlásunk működését is racionalizáljuk. Az NB III-as csapatunk az előző szezonban jól szerepelt, vannak utánpótlás-válogatottjaink, azt szeretnénk, hogy az első csapatig minél többen eljussanak. Ennek a tervnek a megvalósítását Juhász Roland sportigazgatóra bíztam, így a folyamat pontos szakmai részleteit és az céljainkhoz vezető utat ő fogja meghatározni. Ebben az új helyzetben sajnos nem álmodhatunk bajnoki címről, de még a dobogóról sem. Egy olyan, megfiatalított csapat alapjait kell leraknia Juhász Rolandnak, amely szerethető a szurkolók számára, és úgy marad bent az élvonalban, hogy ne kelljen még egyszer az utolsó fordulóban izgulnunk. Ennél merészebb célról, célokról egyelőre nem reális beszélni.

Bővebben: Videoton

Juhász Roland

Terveink között szerepel, hogy “kimaxoljuk” a köznyelvben egyszerűen csak magyar- és fiatalperceknek hívott MLSZ-ajánlást, tehát abszolút nyitottak vagyunk arra, hogy lehetőséget kapjanak azok a fiatalok, akik ezt kiharcolják maguknak az edzéseken, a felkészülési meccseken, vagy éppen az előző szezonban is jó teljesítményt nyújtó NB III-as csapatunkban.

Bővebben: Videoton