Mohammed Abu Fani egy nagy izraeli lapnak nyilatkozott az átigazolása és az Andorra elleni meccsen történtek kapcsán is.

Hétfőn Izrael a Bejtár Jeruzsálem otthonában Andorrát fogadta EB-selejtezőn. A Bejtárt a szövetség néhány hete kizárta a nemzetközi és a nemzeti kupából is, miután a Bejtár-tábor, a „La Familia” a győztes kupadöntő után bement a pályára. A nemzetközi eltiltást végül, miután a Bejtár-drukkerek a döntést meghozó bizottsági tagok házánál tűntetettek, eltörölték. Közben, attól tartva, hogy megzavarják az Andorra elleni találkozót, egy héttel a találkozó előtt lezárta az izraeli szövetség a jegyárusítást is az EB-selejtezőre.

A meccsen – talán nem is véletlenül – Abu Fani nem kezdett, amikor a 70. percben beállt, ellene fordult a jeruzsálemi közönség és a bajnokikon megszokott, megalázó rigmusokkal fogadták. Ez eddig válogatott meccseken nem volt rendszeres, bajnokikon azonban igen. Ez nem változtat azon, hogy érthetően nagyon rosszul estek a sértések új középpályásunknak. A játékos mellé állt a szövetség, a csapat, annak etiópiai zsidó kapitánya is. De a politika is mindkét oldalról támogatásáról biztosította: megszólalt a sportminiszter, valamint a ma már ellenzéki, korábbi belügyminiszter is.

Jichák Hercog államelnök pedig felhívta a játékost, és a következőket mondta neki: „Nagyon dühös voltam amiatt, amit láttam és hallottam, de egyben nagyon büszke is vagyok rád. Egy fantasztikus izraeli állampolgár vagy, aki nagy tiszteletet és büszkeséget hoz az országnak. Mélységesen elítélem az ellened célzott rigmusokat. Te, aki az izraeli válogatott tagjaként Izraelt képviseled, nem szabadna, hogy ilyen hangokat kelljen hallanod és elviselj.”

A szövetség most azt fontolgatja, hogy a jövőben nem rendez több meccset a Bejtár stadionjában – ezt Abu Fani is támogatja, aki a Hárecnek nyilatkozott tegnap:

Nagyon sok támogatást kaptam. A csapat családként reagált. A szövetség elnöke, a szövetségi kapitány, a csapatmenedzser, a csapatkapitány is sok erőt adó dolgot mondott. Sok támogatást kaptam más emberektől, szurkolóktól, nem csak a Makkabi szurkolóitól. [Igen, politikusok is megkerestek], remélem a beszéden túl cselekedetek is jönnek, mert ilyen még egyszer nem történhet. Ezek az emberek nem jöhetnek focimeccsre tovább úgy, mintha minden rendben lenne. Megalázó volt. Nem voltam a meccs része. Dühös voltam, megbántott és nem értettem, mivel érdemeltem ki azt, hogy terroristának nevezzenek, hogy azt énekeljék „Abu Fani halott„, hogy minden labdaérintésemnél feltörjön a gyűlölet. Való igaz, az arab társadalmat is képviselem, de az ország egészét is. Azt akarom, hogy kijusson a válogatott az EB-re, ez fontos a focinknak és fontos nekem is. Nem számítottam arra, hogy ez történik. A bajnokságban felkészül az ilyesmire az ember, felkészítem magam erre, ha a Makkabi Tel-Avivval, vagy a Bejtár Jeruzsálemmel játszunk. De más az, ha az ellenfél szurkolói átkozzák az embert és más, ha annak a csapatnak a támogatói, amelyikért játszol. Azt akartam hinni, hogy a csapatot jönnek bíztatni és nem ellene szurkolni. Kicsinyes emberek, de ez az eset is csak megerősít.

Most egy kis nyugalomra van szükségem, nem akarok hirtelen döntést hozni. Azzal egyetértek, hogy a nemzeti csapat ne játsszon többet a Bejtár stadionjában, mert a közönség ott nem tiszteli az összes játékost. A rasszizmus gusztustalan dolog és nem lehet tolerálni. Azért nem vonultam le a pályáról, mert akkor félbeszakad a meccs és ezek a rasszisták alighanem épp ezt akarták, hogy ártsanak a szövetségnek és az izraeli focinak. Felmerült bennem a levonulás lehetősége, de a társaim nem érdemelték volna meg ezt, őket, a csapatot hozta volna nehéz helyzetbe.

Tinédzserként a Hapoel Ramat Ganhoz mentem a másodosztályba kökcsön. Személyesen nekem és a csapatnak is sikertelen volt az év, de végül bentmaradtunk. A rossz szezon ellenére úgy éreztem, készen állok az élvonalra. A Hapoel Hadera vállalta velem a rizikót, hálás is vagyok ezért, alapemberként számoltak velem. Nem volt könnyű visszatérni a Makkabi Haifához, mert addig egy védekező csapatban játszottam, nyomás nélkül, ami nagy önbizalmat adott. A Haifánál nagy a közönség és a nyomás is. Nem álltam még készen professzionálisan és mentálisan. Ezért jó volt, hogy még egy szezonra visszatértem a Haderához, ahol már vezéregyéniség voltam és csak egy utolsó körös vereség miatt nem jutottunk be a rájátszásba. 2020-ban már készen álltam arra, hogy visszatérjek a Makkabihoz a bejárati ajtón és bizonyítsak a közönségnek.

A következő három év a három bajnoki címmel egy pillanat alatt pörgött le. Három bajnoki cím, gól a selejtezőkben, meccs a Spurs ellen, meghívó a válogatottba, Bajnokok Ligája csoportkör. Három őrült év, amely nagyon meghatározó a karrieremben. [Harry Kane-nel kapcsolatban] hibát követtem el. Nagyon vártam a párharcot, meglepetést akartunk okozni, de más az álom és más a valóság. Túl nagy falat volt, de egy évvel később már az Európa Konferencia Ligában bizonyíthattunk, tavaly pedig a BL-csoportkörben, ami a legnagyobb színpada a focinak. Dühös voltam[, hogy megjelent a videó]. Erre nem számítottam, meccs utáni ökörködés volt az öltözőben. De végülis ebből is tanulhattam. Nem hiszem, hogy ez a videó bármit is befolyásolt: fontos volt ez a meccs nekik, mindenképpen legyőztek volna minket.

Az, hogy a Tel-Aviv ellen húztam az időt a sarokban, remélem nem az egyetlen dolog lesz, amit hozzám kötnek. Nem gondoltam, hogy ilyen sokáig sikerül ott tartani a labdát, ehhez sok szerencse kellett, illetve, hogy kihasználjam az adottságaimat, az erőmet.

170 centi vagyok, nem 164, ahogy az a Wikipédián szerepel, már egy éve ki szeretném javítani, de nem tudom. Ha valaki tud ebben segíteni, azt megköszönöm. Igen[, ez azt jelenti, hogy magasabb vagyok Messinél], van is közös fotónk, ahol ez látszik. A génállományom nem adott magasságot, de erőt igen. Mindig tudtam, hogy a magasságomra nem támaszkodhatom a fociban, de azt is, hogy ha erősen állok a lábamon, akkor azok ellen is sikeres lehetek, akik magasabbak nálam.

A Magyarországra utazás előtti utolsó napokban a családdal, barátokkal leszek, a legközelebbi emberektől búcsúzom el. A Ferencváros is zöld-fehér, így az imádott színeknél maradok, nem kell máshoz szoknom. Ha a Haifa megemelte volna a fizetésemet, alighanem maradok. De nem jutottunk el közel sem azokhoz a számokhoz, amelyeket elvártam volna. Így a mi lett volna hára nem tudok válaszolni. Egy picivel ajánlottak többet, mint amit eddig kaptam. Igen[, ezzel a csapat rosszabbul fizetett játékosai közt maradtam volna]. Ez picit bántó, nem is kétséges, de nyilván megvannak a maga szempontjai a klubnak is. Ez egy nagy klub, az ország legjobb menedzsmentjével és egy fantasztikus tulajdonossal, akinek sokkal tartozom. Örülök, hogy egy ilyen klubban, ilyen értékek mentén nőhettem fel hét éves korom óta, ahol nem különböztetnek meg senkit származás, nem vagy vallás miatt. Egyszerűen a játékos és a klub szempontjai nem estek egybe. A Ferencváros a legnagyobb klub Magyarországon, egy európai klub a Makkabi Haifa szintjén és azt hiszem, ez a legjobb lépés számomra, hogy megtapasztaljam Európát. Mentálisan és professzionálisan is készen állok és a Ferencvárossal a fő célunk a BL-csoportkörbe jutás. Ehhez megfelelően erős csapatot kell építenünk. Nagy szeretettel várom a Makkabi szurkolókat Magyarországon. Mindenki, aki jön, azt nagy szeretettel várom a meccsekre – és nemcsak a Haifa-drukkereket.

A hazai Paris Saint-Germain elleni meccs a legszebb emlékem ebből a három évből, az volt az európai porondon a legjobb teljesítményem. Jó volt a világ legjobb focistái ellen játszani. Tudom, hogy az a teljesítményem sokak figyelmét felkeltette, megmutattam, hogy felveszem a harcot a legjobbak ellen is. Végül a képességbeli fölényük kijött, de örülök, hogy harcra késztettük és talán fel is zaklattuk őket.

A Makkabi Haifának csodálatos közönsége van, a szívemben hordom őket és sok közös örömben volt részünk. Segítettek és támogattak akkor is, amikor nem voltak olyan jó pillanataim, a kapcsolat fantasztikus köztünk és köszönetet akarok mondani nekik.

– Mohammed Abu Fani