Június végén rendezik a népszerű eseményt, ha a Fradi-pályán veszed meg a jegyed, akkor ingyenes stadiontúrán is részt vehetsz majd.

Az idén június 24-én, szombaton rendezik meg a Múzeumok Éjszakáját, amelyen a korábbi évekhez hasonlóan az FTC ezúttal is részt vesz. Mutatjuk, milyen programokkal várjuk önöket a Groupama Arénánál található Fradi Múzeumban!

Délelőtt 11 órától indul az első stadiontúránk, ezt követően óránként, egészen 23.00-ig. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, kérjük, jelentkezzenek a pontos óra megjelölésével a fradimuzeum@fradi.hu email címen! Aki nem regisztrál, annak sajnos nem tudjuk garantálni a részvételt! Túráink maximális létszáma 30 fő. Fontos kiemelnünk, hogy a stadiontúra csak azok számára lesz díjmentes, akik elővételben, vagy június 24-én napközben nálunk vásárolják meg a belépésre jogosító karszalagot, amennyiben a karszalagot más helyen vásárolták meg, akkor a stadiontúrán 1200 forintért lehet részt venni.

A stadiontúra mellett további programokkal készülünk. Déltől 16 óráig lesz lehetőség fotók készítésére klubunk élő jelképével, Igorral, a Fradi Sassal, valamint egész nap a 2022/2023-as idény serlegeivel is. A legkisebbeket gyereksarokkal, kvízjátékokkal és arcfestéssel várjuk! Mindezek mellett egész nap részleteket láthatnak az FTC mérkőzéseiből a kezdetektől egészen napjainkig.

Június 9., péntektől van lehetőség a belépésre feljogosító karszalagok megvásárlására. Ez a Fradi Múzeum esetében kizárólag a helyszínen lehetséges nyitvatartási időben (H.: zárva, K-P.: 10-18, hétvégén 10-16). Egy felnőttjegy ára: 2.500Ft/db, a diákjegy (6-18 éves korig) ára 1.200 Ft/db. Hatéves kor alatt, illetve fogyatékkal élők részére ingyenesen látogatható az esemény!

Fradi.hu, Múzeumok Éjszakája