Dénes lett az NBI legjobbja a sportnapilap osztályzatai alapján. Dini 6.15-ös átlaggal zárt, a legjobb mezőnyjátékosunk Adama Traoré lett 5.93-mal – ő a hatodik lett az összesített tabellán, a teljes listát ide kattintva böngészheted.

– A Ferencváros, sőt az egész NB I-es mezőny legjobbja – ismét – ön lett. Meglepő az újabb elsőség?
– Annyiban lep meg, hogy ismét kapus végzett az élen. A mezőnyjátékosoknak talán könnyebb a jó osztályzatokat gyűjtögetni, egy felejthetetlen gólpassz, egy mesteri gól, és máris felhívta magára a figyelmet. Nekünk, kapusoknak nehezebb a jó érdemjegyet kiharcolni, de az én átlagom is azt mutatja, minden csapat eredményessége hátulról indul, és összességében ismét ingadozásmentes idényem volt.

– A rangsorban a második a kecskeméti Banó-Szabó Bence, a harmadik pedig a debreceni Dzsudzsák Balázs lett.
– Éppen ahogyan a bajnoki tabellán is: mi adtuk az első helyezettet, a Kecskemét az ezüstérmest, a Loki pedig a bronzérmest.

– Utólag visszagondolva, nehéznek érezte az idényt?
– Egyik ellenfelünk sem adta könnyen magát… A legszívósabb kihívóink ezúttal a kecskemétiek voltak, sokak meglepetésére. De megérdemelten végeztek a második helyen, le a kalappal előttük. Egész idényben kiegyensúlyozottan szerepeltek.

– Amikor hat pontra olvadt az előnyük, volt miért izgulni?
– Ha nem is remegtünk meg, össze kellett kapnunk magunkat. Volt néhány forduló, amikor mi játszottunk későbbi időpontban, így akadt olyan pillanatnyi állapot, amikor az a hat pont három volt… Észnél kellett lenni! Szerencsére hét fordulóval a vége előtt elkezdtek jönni az eredmények, újra mérkőzéseket nyertünk, és biztosítottuk az újabb bajnoki címünket. Nehéz idényen vagyunk túl.

– Kapusszemszögből milyennek érezte?
– Mindenkinek bele kellett tennie a magáét a közösbe. Ha a kapustól nem jönnek a bravúrok, könnyen vereség lehet a találkozó vége, esetleg döntetlen. Talán az ősszel volt több olyan mérkőzés, amikor főszereplő voltam, de a tavasszal is akadtak azért meccsek, amelyeken kellettek a nagy védések, a bravúrok, a reflexből elkapott labdák. Később, amint a csapat eredményessége a tavaszi szezon közepén némileg visszaesett, nekem is voltak mérkőzéseim, amelyeken nem tudtam extrát hozzátenni a csapat játékához, s ezért maradt bennem hiányérzet.

– Mit gondol, hány tétmérkőzésen lépett pályára az idényben?
– Sokon, nyilván. Az elmúlt években – amióta európai csoportkörbe jutunk a Fradival – általában negyven körüli ez a szám.

– Ezúttal ez ötven.
– Az szép. Valóban, az idén ehhez hozzájött az Európa-liga-nyolcaddöntő két meccse, a Bayer Leverkusen elleni két felejthetetlen összecsapás, valamint a válogatottban is több lehetőséget kaptam. Jó magas ez a szám, érdekes, mégsem éreztem megerőltetőbbnek, mint a korábbi idényeket. Az is lehet, hogy már hozzászoktam az ilyen szintű terheléshez, az átlagosnál jóval nagyobb mérkőzésszámhoz.

– A bajnoki cím ünnepléséhez is hozzá lehet szokni?
– Azt mondják, a jóhoz könnyű hozzászokni… Lehet benne valami. Az idén az MVM Dome-ban találkoztunk a szurkolóinkkal, nagyszerű volt a hangulat, ilyenkor érzi igazán az ember, mennyire szeretik a csapatot. A bajnoki címnek az idén is különös jelentősége volt, az induláskor ezúttal is a fő cél az aranyérem megszerzése volt, örülök, hogy újra sikerült. A nemzetközi kupaszerepléshez a magyar klubok számára ez manapság elengedhetetlen. Sajnálatos, hogy az összes többi kupainduló csapatunk csupán az Európa Konferencia Ligában indulhat, jó lenne ezen változtatni a következő években. Legalább a Magyar Kupa győztese indulhasson az Európa Liga selejtezőjében!

– Hétfőn Telkiben, a válogatott edzőtáborában van jelenése. Mikor pihen?
– A Montenegró elleni idegenbeli, majd Litvánia elleni hazai találkozó után öt napom lesz a kikapcsolódásra. Az idő rövidsége miatt nem repülünk, nem utazunk távoli helyszínre, a családdal idehaza maradunk, esetleg leugrunk valamelyik közeli tengerparthoz. A lényeg, hogy együtt leszünk.

– Mi volt a mostani idény legfőbb tanulsága?
– Jó néhány volt. Az egyik legfontosabb talán, hogy mindig, minden körülmények között koncentrálni kell! A fókusz nem hagyhat ki egyetlen mérkőzésre sem. A magam részéről nem tudnék különbséget tenni, hogy ezt az aranyérmet vagy a korábbiakat volt nehezebb megszerezni, de soha rosszabb idényt a mostaninál!

NSO