A Fradi-hoki egyik legendás alakja, Kassai Gyuri bácsi helyszíni beszámolókkal jelentkezik majd oldalunkon a finnországi A-csoportos világbajnokságról – a magyar válogatott már első edzését is megtartotta a helyszínen.
Finnország jégkorong „nagyhatalom”, ezen belül is Tampere a hoki „zászlóvivője”, hiszen itt van a két legerősebb klub az Ilves és a Tappara. Már minden előkészület megtörtént a holnap délutáni – helyi idő szerinti – 16 órakor kezdődő megnyitóra. Ma délelőtt megtartották a főpróbát! Gyermek kórus fogja énekelni a Himnuszt a 16 ezer fanatikus finn szurkolók támogatásával! A városban már érződik a torna hangulata. Mindenhol az esélyekről beszélnek és természetesen a hazai címvédésről.
A megnyitó után rögtön élesben indul a VB, hiszen a címvédő Finnország az NHL sztárokkal (jelenleg 11) bőven megerősített USA csapatával kezdi a menetelést! Az esti, második találkozón a szomszédok is bemutatkoznak. A svéd csapat az utóbbi években jelentősen megerősödött Németországgal indít.
A mai délelőttöm az ismerkedéssel, a pálya bejárásával és a főpróba megtekintésével telt, amelyben jelentős társam Kovács Zoli – a szövetség szakmai elnöke, korábbi főtitkára – volt segítségemre! Személyesen tapasztalhattam, hogy a magyar jégkorong – számomra – első számú nagykövetét, képviselőjét, amerre ma jártunk – akkreditációs központ, szervező bizottság, csapatvezetők – hatalmas üdvözléssel, kitüntetett szeretettel köszöntötték.
A mieink szombaton kezdenek a dánokkal, akiknek edzését megnézve igencsak nehéz dolga lesz a csapatnak. Azt hiszem már termetben is „fölénk nőttek” hiszen az edzés végén együtt utaztam a liftben néhányukkal és már korcsolya nélkül is „kimagasló” benyomást tettek rám! Na de! Kicsi a bors… Hajrá Magyarország!