A stáb „lelátói edzőjét” az orosz MeccsTV szólaltatta meg.
Furcsa érzés volt [játék nélkül bajnokságot nyerni], ez volt az első ilyen eset pályafutásom során. Persze szeretjük a pályán megélni a győztes érzelmeket, de a futball azért gyönyörű, mert ilyen meglepetései is vannak. A győzelem értékéből természetesen ez semmit nem von le. A lefújás után nem volt semmi gond, megvártuk a játékosokat az öltözőben, akik a pályán köszönték meg a szezon során kapott fanatikus támogatást a szurkolóknak, gratuláltunk nekik a bajnoki címhez, aztán elmondtuk, hogy készülünk a Kecskemét ellen. Utána hazamentünk. Azt hiszem, hogy az igazi ünneplés majd a következő hazai meccs után lesz. Van igazság abban[, hogy megnyerni könnyebb a bajnoki címet, mint megvédeni]. Ez az első alkalom, hogy a stábunk duplázni tud. Nehéz kiemelni egy-egy sikert, minden győzelem értékes a maga módján. Biztos vagyok benne, hogy megfelelő hozzáállással megyünk bele a hátralévő találkozókba. Nem érdekelnek a rekordok: a célokat, a feladatokat a menedzsment határozza meg a szezon elején. Aztán mi felkészülünk arra, hogy teljesítsük ezeket. Az első feladat a Bajnokok Ligája csoportkör, ez tavaly nem jött össze.
– Miroszlav Romascsenko




