Krisztián kedvence – eddig – a lilák ellen szerzett győztes találata.
– Mindenki Lisztes Krisztiánról beszél. Nehéz megszokni?
– Nem könnyű. Úgy érzem, lassan kezdek belerázódni. Sokat segít a szurkolók szeretete, a szakmai stáb bizalma, egyszóval, most tényleg nagyon jól érzem magam a bőrömben.– Hét meccsen öt gólt lőtt…
– Hat meccsen!–No de a legutóbbi idényben a Gyirmót ellen is pályára lépett már.
–Ja, igen, a statisztikába az is beleszámít! Az volt életem első NB I-es mérkőzése, ám nálam az igazi számláló most indult, a Fehérvár elleni összecsapással. Azért vagyok különösen boldog, mert, leszámítva a Honvéd elleni bajnokit, minden meccsemen gólt lőttem. Mentségemre szóljon, a kispestiek ellen mindössze két percet töltöttem pályán.– Minek tulajdonítja, hogy ilyen elsöprő lendülettel robbant be a magyar élvonalba?
– Leginkább annak, hogy bízom magamban. Nem ijedek meg a saját árnyékomtól, tisztában vagyok vele, milyenek a képességeim. És fontos az is, hogy ki tudom zárni a külső zajokat, adott esetben a negatív hangokat.– Eddigi öt góljából melyik a legemlékezetesebb?
– Az Újpest ellenit mondanám. Derbin a kapuba küldeni a labdát elképesztő érzés! Ráadásul apuval beszéltük a meccs után, hogy annak idején ő is ugyanabba a kapuba lőtt gólt, csak az ellenkező sarokba. A mérkőzés előtti este otthon meg is néztük az interneten az ő gólját. Egyébként vicces, mert az Újpest elleni találkozó előtt édesapám meg volt győződve róla, hogy a derbin is gólt szerzek. A Fehérvár ellen dupláztam, a Vasas kapujába is betaláltam, mondta is, meglátod kisfiam, az Újpest ellen is gólt rúgsz!– Vannak újpesti barátai, kortársai is, ugye?
– Elkerülhetetlen. Azon a környéken nőttem fel, a kertvárosi, külvárosi részen. Tartom a srácokkal a kapcsolatot, természetesen megy ilyenkor oda-vissza a zrika, de a mérkőzés után nem piszkáltam őket. Kölcsönösen tiszteljük egymást. Gratuláltak a gólomhoz, az újabb remek meccshez, aztán lezártuk a témát.– A szurkolótábor és a média már korábban is a csapatba követelte, Sztanyiszlav Csercseszov viszont azzal hűtötte le a kedélyeket, hogy mindennek eljön a maga ideje, a sérülése után formába kell lendülnie. Ön is így érezte?
– Részleges bokaszalag-szakadásom volt, de szerencsére nagyon gyorsan felépültem. A téli spanyolországi edzőtáborban ott voltam, a felkészülést végigcsináltam, így az erőnlétemmel nem volt gond. És végül is igaza volt a vezetőedzőnknek, eljött az én időm…– Édesapja itt várja a Népligetnél, az edzés ideje alatt az étteremben kávézgatott, beszélgetett. Mindig együtt jönnek az edzőközpontba?
– Vagy ő, vagy édesanyám hoz az edzésre, de nem sokáig lesz már így, hamarosan nekem is lesz jogosítványom. Húsz órát már levezettem a forgalomban, alig várom, hogy a vizsgám is meglegyen.– Édesapja a legnagyobb kritikusa?
– Kritikusnak nem mondanám, inkább tanácsadónak. Amit mond, mindig megfogadom, így volt ez gyerekkoromban is. Valahogy ő mindig tudja, min kellene változtatnom, vagy éppen mit csinálok jól.– Mindig ilyen lazán, könnyedén vette az akadályokat?
– Igen. Többször kellett iskolát váltanom, sok helyen nem fogadták el, hogy sokat hiányzom a labdarúgás, az edzések miatt. Valahogy mindenhol feltaláltam magam, és gyorsan elfogadtak a társaim.– Szombaton, a Kisvárda ellen három-nullára megnyert bajnoki napján lett tizennyolc esztendős. Egy éve ilyenkor gondolta volna, hogy tizenháromezer fradista kórusban énekli a nevét?
– Reméltem… Apuval tavaly is többször beszéltünk róla, hogy tudnék már játszani az NB I-ben, és a soroksári mérkőzéseimen vagy a népligeti edzéseken is úgy látta, érett vagyok a feladatra. Arra nem számítottunk, hogy ilyen gyorsan bedobnak a mély vízbe.– Milyen érzés, amikor az egész stadion az ön nevét énekli kórusban?
– Hallom a pályán, képtelenség teljesen kizárni a külvilágot. Előfordult, hogy könnyes lett a szemem, amikor rázendített a közönség.– A gólok ünneplése közben látszik, hogy csapattársai is mennyire örülnek a sikerének. Ennyire kedvelik?
– Ez a néhány gól segített, hogy még jobban beilleszkedjek a csapatba. Korábban sem volt vele gond, de ez most adott egyfajta pluszt. Én is azt látom rajtuk, hogy nagyon örülnek a góljaimnak, hogy jól szállok be a mérkőzésekbe. Olyan is előfordult, hogy a meccs utáni első edzés előtt kórusban énekelte az öltözőben az összes játékos – magyar és légiós –, hogy „Lisztes Krisztián, sálálálálá…”– Elképesztő érzés lehetett. Kivel van a legjobb barátságban?
– A magyarok közül szinte mindenkivel, a légiósok közül Marquinhosszal. Egyikünk sem beszél tökéletesen angolul, de valahogy vele értetem meg magam a legjobban. Laza srác, hasonló az egyéniségünk.– Csercseszovval milyen a kapcsolata?
– Egyre jobb. Nem különösebben beszélgetős típus, akkor szólal meg, ha van mondanivalója.– Dicsérni tud?
– Persze. Edzéseken is. A góljaim után az öltözőben pedig odajött, lepacsizott velem, és vállon veregetett. Nála ez nagy elismerésnek számít.– A tanulást teljesen félretette, vagy csak szünetelteti?
– Most a sportpályafutásomra szeretnék koncentrálni. Korábban esti iskolába jártam, de nagyon nehéz volt összeegyeztetni az edzésekkel, mérkőzésekkel, edzőtáborokkal. Úgy éreztem, a pályafutásom rovására megy, ezért most csak a labdarúgás van fókuszban. Természetesen folytatni szeretném a tanulmányaimat.– Édesapja negyvenkilencszer szerepelt a válogatottban, játszott a Bundesligában is – elfogadná az ő pályafutását saját magának is?
– Jó kérdés… Nem hozzá szeretném mérni magamat. Tudom, úgyis mindig mindenki hozzá hasonlít.– Nem volt ebből gondja soha?
– Megszoktam. Sőt, talán a jellememhez is hozzátett, hogy állandóan azt kellett hallgatnom, azért vagyok itt a Ferencvárosban, mert Lisztes a vezetéknevem. Most talán bizonyítottam, nem csak ezért vagyok itt.(nso)
