Kuzjaevvel azonban még nem beszélt a Fradi mestere, de szeretné megszerezni az orosz válogatott erősségét.
Végig vezettünk a bajnokságban, bár volt egy pillanat, amikor elvesztettük az előnyünk [jó részét]: európai meccsek, sérülések, eltiltások miatt. Ez nem kifogás, tény, hogy visszaesett a játékunk. Meg akartuk ismételni a tavalyi sikert. Úgy alakult, hogy a Kisvárda ellen már bajnokként futottunk ki a pályára, ez így egy teszt lett a számunkra, erre fel is hívtam a srácok figyelmét a találkozó előtt. Nagyszerűen mentek át a teszten, nyertünk és jól is játszottunk. A stadion, ami teli volt, elégedetten konstatálta. Adtunk is a fiúknak két szabadnapot.
Most nem ment tönkre a zakóm. Bementem az öltözőbe, gratuláltam, bejelentettem a hétvégi szabadságot, aztán gyorsan távoztam. Ahogy távolodtam, hallottam egy nagy tapsvihart. Hogy mi zajlott az öltözőben, míg nem voltam ott, nem tudom, de amikor visszatértem, patakokban folyt a pezsgő.
A két bajnoki cím különböző. Az elsőnél a szezon közben jöttünk, most volt nyári felkészülés, jól is sikerült: nem csoda, hogy kialakítottunk egy komolyabb előnyt. Amíg a sérülések közbe nem jöttek, konzisztensen is játszottunk. Volt, hogy tíz játékos is hiányzott, az egyik helyi segítőm mondta, hogy ilyen még nem volt. Ahhoz, hogy nyerjünk, kellenek olyan játékosok, akik a különbséget jelenthetikk – a szervezettség nem elég önmagában. De most szép lassan épülgetnek fel, bár még nem teljes a keret. Másrészt viszont egy 17 éves fiatal, akit felhoztunk, már öt gólnál tart.
Ha az egész keretre számíthattunk volna, a szezon befejezése simább lehetett volna. Volt egy visszaesésünk, egy elveszett hónap, amelynek az okai nem könnyen meghatározhatóak: sérülések, az EL-kiesés okozta pszichés csapás, vagy más? De elégedettek vagyunk azzal, hogy bajnokok lettünk, hogy az európai sorozatokban az elmúlt ötven év legjobb szereplését nyújtottuk és hogy újra a Bajnokok Ligájába kerülésért küzdhetünk majd. Szeretnénk minőségben előre lépni, hogy ne a szerencsén múljon a siker. Kell egy biztonsági mesgye. A Karabah ellen az első tizenöt percünk volt kudarc, ennyi elég is volt a kieséshez.
A következő szezonban is a bajnoki cím a fő cél. Hogy ebben a szezonban kiestünk a BL-ből, esélyt adott arra, hogy jól teljesítsünk az Európa Ligában, hogy tapasztalatokat szerezzünk. Meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok: több játékosunkra is van ajánlat. Néhány fontos játékos távozott is már, így Boli és Laidouni. Minden nap egyeztetünk a sportigazgatóval, megvannak a jelöltjeink a pótlásukra. Nem könnyű olyan játékosokat találni, akik azonnal minőséget jelenthetnek. De természetesen a BL csoportkörébe akarunk jutni. A klubnak ez financiális plusz, számunkra pedig presztízs. De a selejtezősorozat nagyon nehéz: nyolc meccs más országok bajnokai ellen. A hosszú szezon miatt gyakorlatilag két bajnokságot játszottunk végig. Nehéz, de tanulságos volt ez a stábom számára.
[Kuzjaevet] még nem kerestem meg, de gratuláltam neki, ahogy Szemaknak, Medvegyevnek, Erokinnak is a bajnoki címhez. Amikor egy ilyen szintű játékos szabad… ugyanúgy, mint Dzjuba és Ozdojev esetében, jól ismerjük a képességeit. Ha Kuzjaev el akarja hagyni tényleg a Zenitet, miért menne Törökországba és nem a Fradiba? Hagyjuk Dalert pihenni, aztán felhívjuk és megtudjuk, mik a tervei. Ezzel semmi probléma nincs. Kuzjaev a Zenit legfontosabb embere, még a sok brazil mellett is. Tizenegy Malcom nem létezik, a csapatnak Daler adja meg az egyensúlyát. Amikor lehetőség nyílik egy ilyen játékos megszerzésére, akkor nehéz elsétálni mellőle. Nyilván nem mi vagyunk az elsők a sorban, de meg fogjuk próbálni.
A Zenit és a Ferencváros is az ötödik bajnoki címét szerezte meg, a Fradi az utolsó kettőt velem. A Ferencváros, a Bayern, a Zenit, a PSG rendelkezik ehhez a potenciállal, de ezt a potenciált ki kell használni… Nem gondolom[, hogy egy bajnokság veszít a vonzerejéből egy csapat sorozatos bajnoki címei miatt]. Nálunk a szurkolók Pesten és vidéken is ott vannak. Minden bajnokságban vannak kihívók. A topcsapat és azok, akik el akarják a csúcsról azt mozdítani.
A Ferencváros edzője vagyok, a magam dolgával foglalkozom, most hosszabbítottam. A munkámmal foglalkozom, felkészíteni a srácokat a Bajnokok Ligájára. A pletykák pedig csak pletykák.
[Hogy Golovinnak tovább kell-e igazolnia a Monacóból?] Nem tudom. Az a fontos, hogy érzi magát. Ha nincs késztetése a változtatásra, maradjon ott, ahol értékelik, ahol sikeres. Ha valamin változtat, akkor úgy tegye, hogy meg is érje. Például jöhet a Ferencvároshoz [nevet].
– Sztanyiszlav Csercseszov