Amert kérdezték a Megyeri úti győzelem után.

Vajon mennyit gyakorolta az elmúlt napokban a mozdulatsort? Maga elé tette a labdát, majd egy lépés után jobbal a kapu bal oldalába nyeste – előbb a bal felsőbe, majd egy méterrel lejjebb. Amer Gojak tizenötödik NB I-es mérkőzésén megszerezte élete első, majd második bajnoki gólját, a ferencvárosiak mondanák, soha jobbkor, mint az Újpest elleni derbin! A 33-szoros bosnyák válogatott játékos a hétfő esti találkozón némileg szokatlan szerepkörben kapott lehetőséget, korábban jobbára védekező középpályásként futballozott, a Megyeri úton egy sorral előrébb, támadóként rohamozta a lilák kapuját.

A meccs után legalább tízen kérdezték, mennyit gyakoroltam ezt a lövéstípust az elmúlt napokban – mondta mosolyogva Amer Gojak az Újpest elleni 3–2-es győzelem másnapján a Nemzeti Sportnak. – Mondanám, hogy a meccs előtti napokban semmi mást nem csináltam, csak ezt a nyeső mozdulatot gyakoroltam, de nem lenne igaz. Az tény, hogy minden edzés után kint maradok néhány percet a kapura lövéseimet fejleszteni, a hétfői mérkőzés előtt is így volt. Szeretem jobbal így megrúgni a labdát, és megállapíthattam magamban, hogy az első újpesti gólom kifejezetten szépre sikerült.

A 26 esztendős légiós az őszi szezon végén, és a téli felkészülés alatt is sérüléssel bajlódott, a derbit követő sajtótájékoztatón Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző is kiemelte a felvetésére, mennyire örül neki, hogy Amer Gojak végre újra régi formájában futballozik. Persze nemcsak a góljaival tűnt ki, hanem a mezőnymunkájával is, elnézve a futómennyiségét, nem csoda, hogy hétfő estére már nem maradt ereje ünnepelni.

Az öltözőben a társak megveregették a vállamat, és a telefonomra is sok gratuláló üzenetet kaptam, de szó sem lehetett róla, hogy a meccs után még elmenjek valahova ünnepelni – folytatta a bosnyák játékos. – Alaposan elfáradtam, az újpestiek ezúttal roppant kemény csatára késztettek bennünket, el kell ismerni, alaposan felszívták magukat, és olykor jól is játszottak. Ez volt a második Újpest elleni derbim, a mérlegem eddig nem rossz, a szeptemberi hat nullás mérkőzésen mutatkoztam be Magyarországon, most pedig dupláztam. A meccs után egyenesen hazamentem, a kislányunk féléves lesz jövő héten, addigra ő már aludt. A feleségemmel felidéztük a meccs történéseit, telefonon az otthoniakkal is beszéltem, aztán mentem aludni.

A játékosok keddre szabadnapot kaptak a szakmai stábtól, így Amer Gojak egyelőre nem tudja, első magyarországi bajnoki góljait követően meg kell-e vendégelnie csapattársait vagy sem.

Szerda délelőtt találkozunk a Népligetben. Sztanyiszlav Csercseszov sosem felejti el az öltözői szokást, alighanem nekem is előír valamilyen apróbb kötelezettséget, de ezúttal nem bánom, az Újpestnek lőtt két gólom örök élmény marad.

Amer Gojak úgy érzi, a csapat végérvényesen visszatalált a helyes útra, a korábbi öt mérkőzésen át tartó hullámvölgy a múlté. Legutóbbi három fővárosi találkozóját – a Honvéd (3–0), a Vasas (1–0) és most az Újpest ellenit (3–2) – sikerrel vette, ahogy a bosnyák futballista fogalmazott, a lilák elleni győzelmük is igazi csapatmunka volt.