Lisztes Krisztiánnal beszélgettek, szóba került a hétfői derbi is – fiatal tehetségünk Videoton elleni meze pedig egy jótékonysági akciót segít, a liciten befolyt összeget 25 beteg gyermek utazására fordítják, a Montenegró – Magyarország EB-selejtezőt láthatják majd élőben.

– Mindent egybevetve, jó érzés most ifjabb Lisztes Krisztiánnak lenni?
– Húh, nagyon jó. Tényleg jól esik a felém áradó szeretet. Mindenkinek kívánom, hogy éljen át hasonló órákat, napokat.

– Legyél nagyon őszinte, láttam egy videót, a Fradi Média készítette, még 13 éves sem voltál talán és arról beszéltetek édesapáddal, mire viheted; nos, gondoltad volna, hogy 17 alig múlsz és már neked szól a „Lisztes Krisztián, sálálálá” a lelátóról?
– Jaj, emlékszem arra a videóra, annyira kölyökképem volt és annyira nem tudtam még, mi vár rám. Viszont annyira nem lepett meg, hogy 17 évesen a Fradiban komoly szerephez juthatok, hiszen amióta focizni kezdtem, erre készültem, erre vágytam. A „sálálálá” inkább egy jelkép, önmagában semmit sem jelent, egyfajta elismerése apu akkori és az én mostani teljesítményemnek. Jól esik.

– Ugye tudod, hogy ami ma „sálálálá”, az holnap nagyon könnyen lehet „Lisztes takarodj”? A ferencvárosi publikum hirtelen emel magasba, aztán annál gyorsabban ejt még mélyebbre… Fel vagy készülve ilyenféle zuhanásra is lelkileg?
– Fel. Szerintem az egyik fő erényem az, hogy mentálisan erős vagyok. Nagyon erős.

– Édesapád elárulta, megríkatta a fehérváriaknak lőtt duplád. Te még láttad a könnyeket a szemében a találkozó után?
– Addigra összekapta magát. De éreztem, láttam rajta a meghatottságot. Nem szégyen ez, sőt, még valahol jól is esett nekem, hogy el tudott gyengülni. Apuval jó a viszonyunk.

– A Vasas elleni meccs után ott álltatok a parkolóban édesapáddal, amikor összefutottunk mi hárman. Azt kérdeztem tőle, az aznapi gólodat is megkönnyezte, vagy most már majd természetes lesz, ha a fia betalál. Azt felelte, könny már nem volt, de még nem természetes. Neked mikor lesz természetes, hogy betalálsz?
– Remélem, sosem fogom úgy érezni, hogy természetes, ha gólt szerzek. Sosem lehet, sosem szabad hátradőlni, minden gólért, minden helyzetért ugyanúgy meg kell küzdeni, semmi sem jön magától, azt nem adják ajándékba. Ahhoz, hogy legyél valaki, minden nap többet és többet kell tenned.

– Édesapád már tudja, hogyan lehet valakiből Fradi legenda. Tényleg, mennyire hallgatsz rá?
– Nagyon. Édesapám, barátom, menedzserem egy személyben. És lássuk be, elég sokra vitte, bolondság lenne nem meghallgatni és nem megfogadni a tanácsait.

– Mennyire hallgatsz az edződre?
– Egyfelől az edződ a főnököd, vagyis kutya kötelességed hallgatni rá, másfelől a Fradiban akárkiből nem lehet edző, letett annyit az asztalra, hogy miként az előző kérdésnél válaszoltam, dőreség lenne nem hallgatni rá. Sztanyiszlav Csercseszov igazán kiváló ember és remek szakember, örülök, hogy vele dolgozhatok. De én hálás vagyok minden korábbi edzőmnek, mindenki hozzátett valamit ahhoz, hogy most itt tartok.

– És mennyire hallgatsz idősebb játékostársaidra?
– Szerintem a tapasztalatot tisztelni kell, vagyis igen, én hallgatok az idősebbekre, mert a tanácsaikkal is több tudok lenni. Több és ettől jobb.

– Nehéz 17 évesnek lenni a Fradi öltözőjében?
– Na most vakarom a fejemet. Mit mondjak erre? Persze, hogy nehéz. Minden öltözőben az egy tinédzsernek a felnőttek közt, pláne a Fradiban… Körülötted most csupa bajnok, Európa Liga csoportgyőztesek, a többség tagja hazája válogatottjának, a magyarok példaképek, mit vársz, mit mondjak? Kisgyerek voltam még, amikor például Dibusz Dénes már az Eb-re kijutott válogatottban védett és bajnok lett a Fradival.

– Ha már egyszer szóba hoztam négy-öt évvel korábbi interjúdat, hadd tegyem fel úgy is a kérdést, négy-öt év múlva hol szeretnél tartani? Itt a Fradiban, vagy a Bundesligában? Vagy bárhol máshol…
– Nem akarom megúszni a választ, de komolyan mondom, itt a Fradiban vagy a Bundesligában, vagy bárhol máshol. A lényeg, hogy erős csapatban és színvonalas bajnokságban komoly szerepet játszhassak, szó szerint, játszhassak. Szeretek futballozni, ez az életem.

– Kicsit előreugrottunk, jön a derbi, egy Fradi labdarúgó egyik álma. Tudtad, hogy hívják azokat, akik győztes meccsen gólt rúgtak az Újpestnek?
– Most már tudom, „halhatatlanoknak”.

– Szerinted már május 1-jén „halhatatlan” leszel?
– Jaj, erre hogyan feleljek?

– Csak őszintén.
– Szeretnék így „halhatatlan” lenni, és remélem, minél előbb az leszek. De hogy ez már május 1-jén bekövetkezik-e, azt nem tudom. Úgy érzem, átlendültünk a nehezén, visszatértünk a győztes útra. A csapat összeállítása a vezetőedző felelőssége, bárhogy dönt, én azt elfogadom, nem lesz bennem akkor sem rossz érzés, ha a kispadon ülöm végig a találkozót. Ha szerephez jutok, akkor pedig, ahogy az elmúlt időben, minden idegszálammal arra koncentrálok, hogy győzzünk a derbin is.

A teljes beszélgetés: Fradi.hu