Gyula bácsival beszélgettek.
– Honnan ez az életerő?
– Folyamatosan zakatolok, nincs megállás. A máriaremetei ház körül mindig van teendő, bár most télen nem kellett füvet vágni, vagy éppen sövényt nyírni… Viszont van egy hasító gépem, szóval a favágás sem okoz gondot. Amúgy élem a nyugdíjasok életét, nem panaszkodom.– Látva a Fradi eredményeit…
– A szívem a mai napig együtt dobban a zöld-fehérekkel. Heti háromszor járok a Népligetbe, hétvégenként az utánpótlás és az NB III-as csapat meccseit figyelem, az pedig természetes, hogy az NB I-es gárda összecsapásait a helyszínen tekintem meg.– Hogyan fogadta a válogatott és az FTC eredményeit?
– Büszkeséggel. A válogatott meccseire is ki szoktam látogatni, amikor meghívnak, és öröm volt látni a sikereket. A Fradi pedig szintén kitett magáért, s bár évek óta jól szerepel a csapat, még mindig furcsa érzés, hogy tavasszal is szurkolhattunk a csapatnak a nemzetközi kupában. Ilyenre azért elég régen volt példa. De jó a vezetés, jó a szakmai irány, így aztán a sikerek sem maradnak el. De tudja, mit sajnálok igazán?– Kíváncsian hallgatom.
– Hogy a Fradi mellett elmaradnak a többiek? Hol van egy erős Dózsa, MTK, Vasas, hol vannak a vidéki bázisok, Szeged, Békéscsaba, Sopron, azok a csapatok, amelyek ellen mi is megszenvedtünk?! Kimondottan várom, hogy a Dózsa, a Honvéd és még sok más csapat talpra álljon, magára találjon.– Hívják, keresik manapság a magyar futball legendás alakjait, köztük Rákosi Gyulát?
– Öregségemre többen keresnek, mint korábban. Megszólítanak, kérdeznek, jól esik. Néha azt érzem, látványosság lettem. Egyébként a hagyományőrző Takács Tibor szintén rendszeresen keres, örömteli, hogy ápolja a hagyományokat, ha tehetem, részt veszek a rendezvényeiken.– A pályafutása sikereit felsorolni sem könnyű, ám ezek közül az egyik legnagyobb az 1966-os brazilverés. Ön is így gondolja?
– Úgy utaztunk ki a vb-re, hogy a csúcsra akarunk érni. Aztán a portugáloktól kikaptunk és az a pofon nagyot csattant.– Miként a brazilok legyőzése is, csak épp fordított előjellel.
– A brazilok lenéztek minket, mi pedig megmutattuk nekik. Ellenük nem volt veszítenivalónk, félnivalónk, mert úgy voltunk vele, ha kikaptunk, egy esélyesebb, rangosabb csapattól kapunk ki. Hát, így sikerült, nekünk, a brazilok szemében csóró magyaroknak legyőzni a világsztárokat. Amúgy nem foglalkoztatnak az anyagiak, sőt, pipa is vagyok, amikor felhozzák, hogy akkor, meg manapság mennyit lehet keresni a futballban. Ezt képtelenség összehasonlítani. Mintha a Trabantot, meg a Zastavát hasonlítanánk össze a mai autócsodákkal. Tudomásul kell venni, hogy mi korán születtünk. De azt is, hogy Kocsis, Puskás és a többiek – még korábban…SportPlusz
