Honlapunk olvasója , a fiatal görögkatolikus atya, Molnár Attila húsvéti gondolatai igencsak időszerűek és megszívlelendőek lennének Clubunknál.

Néhány nappal a zsidó húsvét ünnepe előtt Jézus tanítványaival felment Jeruzsálembe. Nem egy büszke paripán ülve hadvezér módjára és hadsereg által kísérve, hanem szamárháton, gyermekek által ünnepelve. Az utolsó vacsorán, mielőtt asztalhoz telepedtek volna, fogta magát és megmosta tanítványai lábát. Jézus korában a vendéglátó (rab)szolgájának volt a feladata, hogy megmossa a vendégségbe érkezők lábát. Mikor nagycsütörtök éjszaka eljönnek Érte és Péter apostol kardot ránt, azzal inti nyugalomra, hogy az Atyától tizenkét légió angyalt is kérhetne. Mert valóban kérhetne, de mégsem teszi.

Ezek az események mind-mind a feltámadás előzményei. Mi bennük a közös vonás? Úgy gondolom, hogy egy manapság talán kevéssé „népszerű” emberi tulajdonság: az alázat. De miért is? Mert az alázatot gyengeségnek gondolják. Azt hiszik, hogy az alázatos embernek nincs önbizalma, vereségre van ítélve, mindig elnyomásban él. Holott ez nem így van. Az alázat annyit jelent, hogy helyesen értékelem magamat Isten-ember és ember-ember viszonylatban is. Az alapállást valahogy úgy lehetne megfogalmazni, hogy hálás vagyok Istennek azért, aki vagyok és amim van.

Jézus alázattal fordult a mennyei Atya és az emberek felé is. Alázatából fakadóan olyan tettekre, gesztusokra volt képes, amelyek egyre inkább hiánycikknek számítanak: önzetlenség, empátia, odaadás, önfeláldozás. Nyilvánvalóan az isteni szeretet legcsodásabb kifejeződése az, hogy Jézus életét adta bűneinkért és feltámadt üdvösségünkért. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy ezekhez az alázat útját végigjárva jutott el. Ha bármelyik alkalommal is, amikor választania kellett az alázat és a büszkeség között, inkább az utóbbi mellett döntött volna, nem lett volna képes végigvinni a küldetést, mellyel az Atya megbízta.

Mindannyiunk célja a feltámadás. A nagy, örök életre átvezető feltámadás. De ehhez hasonlóan a hétköznapi feltámadás is: amikor betegség vagy kudarc ér bennünket, amikor szembesülünk gyarlóságainkkal, amikor szeretetlenséggel találkozunk, akkor is vágyunk az ezekből való feltámadásra. Nagyképűen, öntelten, gőgösen viszont egyiket sem érhetjük el. Mert a dicsőséget alázatnak kell megelőznie. (vö. Péld 18,12) Adja a Teremtő, hogy az idei húsvét alkalmával Jézus példája nyomán megérthessük ezt és így elérhesse ki-ki a saját kis vagy éppen örök feltámadását is. Ámen!

Molnár Attila

Ezekkel a gondolatokkal kívánunk mi is minden kedves olvasónknak, minden Fradistának és minden jóakaratú embernek Áldott Húsvétot!

„Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszünhetett dobogni szive –
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.”