Több vitatott eset is volt a vasárnapi találkozó után.

A vasárnapi meccs első gólját a hetedik percben Stopira szögletből szerezte. A szögletnél modern szokás szerint egy támadó, Bese, beállt Dibusz elé, a kapufánál senki nem volt, így Stopira fejesének pillanatában, egyértelmű, minimum egy méteres lesen volt a válogatott jobbhátvéd. A kérdés az volt, hogy a játékos „aktív játékban volt-e”. Elsőre, ahogy kommentelőink nagy része (Fradista mindig és vodafone kivételével) és én is azt gondoltam, hogy mindenképpen. Értekeztünk azonban nyugati profi bajnokságban teljesítő játékvezetőkkel, akik egyértelműen jelezték: szabályos gól volt. Érdekességképp: a Mezőkövesd elleni – Ryan leshelyzete miatt meg nem adott – Traoré gólra is azt mondták, hogy érvényes találat volt.

A következő eset Stopira Tokmac elleni szabálytalanság-gyanús mozdulata: az M4 Sport közvetítésében egyszer ismételték ezt, így azt 100%-osan megítélni nem lehetett.

Menjünk tovább a legfajsúlyosabb esetre. Sagal szabadrúgását a meccs hajrájában Abena juttatta be Kovács kapujába, miközben az ex-dózsás MOL-os Csongvai a mezénél fogva rángatta – a bírói stáb szerint kézzel, ezért nem adták meg a gólt. Azonban erről az M4 Sport közvetítésében is mutattak egy olyan felvételt, amely bizonyítja: vállal ért a labdához, nem kézzel, azaz a gól természetesen szabályos volt. Itt Iványi és a VAR-stáb egészen biztosan nem volt kellően alapos vagy a VAR szerepében közreműködő Iványi felvette ugyanazt a szemüvegét, mint anno Debrecenben, amikor tevőlegesen hozzájárult a bajnoki címünk elcsalásához (mint ismert, ekkor született a Simek-szállóige: szabálytalan volt, de nem tizenegyes).