Hátvédünk azt is elmondta, hogyan érzi magát Budapesten és miben állnak jobban a hollandok, mint mi.

A Ferencvároshoz az idény elején csatlakozó hátvéd, Mats Knoester a holland Voetballzone-nak adott interjút, kitérve eddigi magyarországi élményeire.

A korábbi utánpótlás-válogatott Mats Knoester nyáron költözött hazánkba – szerződése lejártával távozott a holland élvonalból az előző idény végén kieső Heraclestől.

Nagyszerű Budapesten élni. Hatalmas, turista szempontból is kiváló adottságokkal rendelkező város. Az is feltűnt, hogy a hollandok körében is népszerű, sokan utaznak ide. Nagyszerű egy ilyen helyen futballozni, különösen azért, mert itt az emberek teljesen megőrülnek a futballért” – mondta a portálnak Knoester.

Ez Magyarország legnagyobb csapata. A szurkolók fanatikusak és minden meccsen jó a hangulat. Minden meccsen elvárják, hogy győzzünk, ami a korábbi csapataim után számomra új helyzet” – mondta el a hátvéd, aki kitért arra, miben lát különbséget a holland és a magyar labdarúgás között.

Amiben szerintem Hollandiában jobbak vagyunk, azok az edzőtermek, illetve a játékosok személyes kísérése. Itt sokkal inkább magadra vagy utalva. Emellett Magyarországon a hollandiainál nagyobb a különbség a kiemelkedő és a szerényebben teljesítő csapatok között.

A 24 éves hátvéd elmondta, nem volt egyszerű feladat hozzászokni a nemzetközi mezőny ritmusához.

A Heracles után nagy ugrás volt az Európa Liga-szereplés. Muszáj alkalmazkodni, itt nem lehet utólag javítani egy hibán. Ha valamit rosszul csinálsz a pályán, rögtön gondot okoz.

Pályafutása folytatása kapcsán elmondta, mindig igyekszik rövid távú célokat kitűzni maga elé.

Szeretném karrierem minden állomásából a legtöbbet kihozni. Jelenleg ez a magyar bajnoki cím, az első bajnoki címem profiként. Ha továbbra is teljesítek, új kihívások várnak rám.

Szerintem csodálatos lenne egy nap Olaszországban vagy Németországban játszani. Sokat néztem a Serie A-t és a Bundesligát, mert ezekben a bajnokságokban sokat foglalkoznak a védekezéssel. Egy ilyen lépés hosszú távon nagyon jót tenne a fejlődésemnek.

forrás: nso.hu