Jó formába lendült a tarcsi – a győztes gólt is megnézheted.
Férfi labdarúgás, NBIII – Közép csoport, 29. forduló
ESMTK 0-1 (0-0) Ferencváros II
Gól: Ladányi (82.)Mergl – Kaján, Almássy, Cubra, Lukács – Pintér, Tóth A. – Jones (Ladányi, 64.), Trimboli (Pajti, 87.), Varga Z. (Mazzonetto A., 46.) – Pócsik (Mazzonetto N., 93.)
Beszámoló: Fradi.hu
Korolovszky Gábor
Bravúros győzelmet arattunk. Az első félidőben nem játszottunk jól, de tartottuk a 0-0-t egy masszív, jó erőkből álló NB III-as csapat ellen. A második félidőben már hatékonyabban játszottunk, volt két ajtó-ablak helyzetünk, illetve több veszélyes kontránk is. Az akkor látottak alapján akár több góllal is nyerhettünk volna. Dicséretes, hogy a gyengébb első játékrész után nagyot tudott váltani a csapat, ez komoly teljesítmény a 17-18 éves fiatalok életében. A cserék ezúttal is jól szálltak be, magas szinten hozzá tudtak tenni a játékunkhoz. Ez volt a hatodik sikerünk zsinórban, elégedettek lehetünk.