A fehérvári játékost kérdezték a hétvégi bajnoki előtt.
Schön Szabolcs
Szinte mindegy, mikor találkozunk a Fradival. Bár nyilvánvalóan tisztában vagyunk a Ferencváros játékerejével, ha valamikor jó esélyünk nyílhat egy szép eredmény elérésére, az mostanában van. Érezhető a Fradi hazai eredményeiből is, hogy a magabiztos előny birtokában több mérkőzésen is pontokat vesztettek az Európa Liga-nyolcaddöntő környékén. Ugyanakkor az sem lehet kérdés, hogy egy Fradi – Vidi meccs mindig komoly rangadó, bárhol állnak is a csapatok, és a válogatott szünet alatt már biztosan ránk készültek a zöld-fehérek. Ha a válogatott szünet előtt találkoztunk volna, azt mondhatnánk, nincs jó formában az ellenfél, és talán a játéka is kevésbé magabiztos. Hogy a szünet után ki milyen formában van, az majd vasárnap kiderül. Természetesen téma az öltözőben is, hogy rendkívül hosszú idegenbeli nyeretlen széria van mögöttünk, és ez tarthatatlan állapot. Volt az utóbbi időben néhány peches vereségünk, de nem foghatunk a balszerencsére semmit. Elszántak vagyunk, a rossz sorozatunk lezárásáért utazunk az Üllői útra, mert ha a Fradi otthonában sikerülne győznünk, az komoly önbizalmat adhatna az egész tavaszra. Ennek szellemében azt is elárulhatom, hogy támadójátékra készülünk idegenben is. Tudjuk, hogy a legjobb magyar klubcsapathoz utazunk, és hogy nem fogjuk végigtámadni a meccset, de a lehetőségeinket meg akarjuk ragadni. A szervezett, kompakt védekezés mellett arra készülünk, hogy sok helyzetet alakítsunk ki, és ezekből gólokat szerezzünk. Kiváló csapat lesz az ellenfelünk, viszont ha mi is a tudásunknak megfelelően játszunk, egyáltalán nem zárható ki, hogy el tudjuk kapni a Ferencvárost idegenben is.




