Mancit kérdezték az Európa Liga nyolcaddöntőről.

Telek András

A Bundesliga középmezőnyében áll a Leverkusen, vagyis nem szerepel jól, de ez nem feltétlenül jó hír a Ferencvárosnak: a német klubnál tudják, aligha érnek oda a nemzetközi kupát érő helyekre, így kiemelten fontos az EL-szereplés. Nyilván ennek megfelelően készülnek a leverkuseniek, és a legerősebb csapatukkal érkeznek majd Budapestre is. Úgy érzem, előny, hogy a Fradi idegenben kezd, anno én is jobban szerettem ezt a helyzetet: ha a csapat szoros eredménnyel zár Németországban, idehaza telt ház előtt képes lehet a meglepetésre. Ami a magyar együttest illeti: Aissa Laidouni távozása nagy érvágás, és sérülés miatt Muhamed Besic is kiesett a középpályáról, de a klub megpróbálta pótolni ezeket az értékes futballistákat. A magyar bajnokságot kis túlzással már megnyerte a csapat, így időnként gyengébb teljesítményt is láthatunk tőle, de például a legutóbbi, KTE elleni meccs első félidejében kifejezetten magabiztosan és jól játszottak a srácok. Érdekes lesz a Leverkusen elleni párharc.

NSO