A Fradi egykori zsenijének Münchenben élő fia Bánki Dodi meghívására látogatott ki a Fradi-pályára.

– Ha jól tudom, Münchenben élsz, így nem vagy gyakori vendég a Groupama Arénában.
– Olyannyira, hogy korábban csak egyszer, egy magyar–északír válogatott mérkőzésen jártam itt, a Fradit a szombati meccs előtt még sosem láttam az új stadionban játszani.

– Most milyen apropóból érkeztél?
– A barátnőmmel néhány napot Budapesten töltünk és felmerült, hogy jó lehetőség volna kilátogatni egy mérkőzésre. Beszéltem Dodóval, aki annyira támogatta ezt, hogy meg is hívott minket a szombati meccsre. Örömmel elfogadtam a meghívását.

– Németországban élő magyarként követed a Ferencváros szereplését?
– A Kicker oldalán mindig megnézem, hol áll a csapat a bajnokságban vagy éppen az Európa Ligában, de 2020-ban a BL-csoportkörös szereplést is figyelemmel követtem. Csakúgy, mint azt az időszakot, amikor Thomas Doll személyében német edzője volt a Ferencvárosnak, illetve itt játszott Benjamin Lauth is.

– Mit szólsz ahhoz, hogy márciusban az UEFA Európa Liga nyolcaddöntőjében játszhat a Fradi?
– Azzal csak most szembesültem, hogy 47 év, tehát édesapámék kora óta először jutott tovább egy európai kupasorozat tavaszi szakaszába a csapat. Ki is lesz az ellenfél a nyolcaddöntőben?

– Azt még nem tudjuk, február 24-én sorsolnak majd.
– Drukkolok, ha lesz lehetőségem, szívesen visszajövök megnézni azt a meccset is!

– A nyolcaddöntő visszavágóját a Puskás Arénában rendezik. Abban a stadionban jártál már?
– A régiben többször is voltam, de mióta átadták az újat, ott még nem.

– Mit gondolsz, mit szólna édesapád, ha láthatná, hogy hol játszik, hol tart manapság a Fradi?
– Nagyon szép, modern stadionban játszhat a Ferencváros. Szerintem édesapámnak is nagyon tetszene, mindig is szerette a Fradi-stadion hangulatát. A Groupama Arénában nincs atlétikai kör, a pályához közel vannak a szurkolók, biztosan élvezné a hangulatot. Valószínűleg örülne, ha látná, hogy az FTC milyen fejlődésen ment keresztül az utóbbi években és újra az első.

– Ha visszaemlékszel a gyermekkorodra, biztosan sok történetet hallottál otthon a Fradiról.
– Persze, a Fradi gyakran téma volt otthon. Édesapám mindig azt mondta, hogy a Fradi volt a legnagyobb klub az életében. Ha visszagondolok, amikor lehetősége volt edzőként visszatérni a Ferencvároshoz, egy pillanatig sem gondolkozott, azonnal hátrahagyta a németországi életét, mert a Fradi volt az ő csapata. Édesapám mindig fradista volt, ezért becsületbeli ügy lenne, hogy még én is visszatérjek egy-egy meccsre.

forrás: fradi.hu