Torna szakosztályunk új sportolója mellett Balázs Krisztiánt is kérdezték.

Az Eb-ezüstérmes tornász, Székely Zója új elemekkel készül az idei megmérettetésekre, és új klubban, a Ferencvárosban folytatja pályafutását.

Korábbi egyesületemnél, a Postásnál sajnos olyan problémák adódtak, amelyek miatt nem tudtam tovább ott folytatni, ezért végül az FTC-hez igazoltam. Volt más megkeresésem is, méghozzá az MTK Budapesttől, de végül fradis lettem. Sajnálom, hogy el kellett jönnöm a Postástól, de izgatottan várom ezt az új kalandot.

Székely a tavalyi esztendő végén bokasérüléssel küzdött. Jelenleg saját bevallása szerint már 90 százalékos, a testrész terhelhetősége ugyanis a négyből három szeren nem zavarja.

Korláton, gerendán és ugráson egyáltalán nem okoz problémát a bokám, de talajon még nem tudom teljesen úgy használni, ahogy szeretném. Folyamatosan figyelünk rá, gyógytornára járok, napról napra javul, csak lassan.

A csapattal Eb-bronzérmes tornász kisebb kellemetlensége ellenére is több új elemet igyekszik elsajátítani, ezek nagy részét pedig már az áprilisi kontinensviadalon be szeretné mutatni.

Felemáskorláton a tavalyi év végére egy erős, stabil gyakorlatot tudtam összetenni, ezt még tisztábban szeretném kigyakorolni, az Eb-n ezzel indulok, de készülök új elemekkel az őszi vb-re. Gerendán új felugrást tervezek, talajon a régi formámat szeretném visszahozni, ahogy a lábam engedi. A három helyett két sort szeretnék, de azokat a lehető legerősebben szeretném megcsinálni.

És hogy milyen versenyek várnak idén Székely Zójára?

A tervek szerint és a versenyszezon telítettsége miatt az első félévben nem veszek részt Világkupákon. Márciusban viszont kezdődnek a hazai versenyek, majd a kontinensviadal. Izgatott vagyok, biztosan különleges lesz új klubban is szerepelni. Második félévben a világbajnokság kerül a fókuszba az olimpiai kvalifikáció miatt.

Az eredményes visszatérés érdekében edz nap mint nap az FTC-Telekom és a válogatott tornásza, Balázs Krisztián, a junior Európa-bajnok számára ugyanis ez a felkészülés sem indult zökkenőmentesen. A felnőtt csapattal Eb-6. helyezett sportoló a világbajnokságot követően 10 napot kihagyott sérült válla miatt. Az ünnepek után elkapta a Covid-vírust, majd a kényszerpihenőt követően újra visszaesett, ekkor két hetet hagyott ki, így csak a közelmúltban kezdte újra az edzéseket.

Mondhatni már megszoktam, hogy minden év nehezen indul, most a 2023-at is hátrányból kezdem, de ezzel együtt remélem, az idei esztendőre ezzel letudtam a balszerencsét, és teljes erőmmel a tornára koncentrálhatok. Nem vagyok csalódott, igyekszem a jó dolgokra fókuszálni.

A kialakult helyzet miatt a felkészülésen, illetve annak ütemén is változtatni kellett.

Kevés idő van már a kontinensviadalig, így az az idő, amit az új elemek építésére terveztünk, most nekem kimarad. Szeretnék új elemeket, de így az idő rövidsége miatt ezt át kellett ütemezni, ez a két világverseny közé kerül. A csúszás miatt a világbajnokságon bemutatott gyakorlataimat szeretném visszahozni, letisztázni, és a lehető legjobban bemutatni, jó kivitellel. A lényeg a magabiztos, kiegyensúlyozott torna. Az őszi világbajnokságra pedig szeretnék minél jobban felkészülni, és az új elemeket begyakorolni. Ott természetesen az olimpiai kvalifikáció megszerzése lenne a cél.

És hogy mit kíván magának Balázs Krisztián az új esztendőre?

Őszintén remélem, hogy most már nem jön közbe semmi a felkészüléseimben, és zökkenőmentesen fogok tudni edzeni. A lendülettel és a motivációval biztosan nem lesz gond!

MATSZ