A Diósgyőr elleni Erste Liga negyeddöntőről a csapat GM-je, Pap Gábor nyilatkozott a tegnapi sajtóeseményen.

Megtartották az Erste Liga rájátszásának ellenfélválasztását. Az alapszakaszt megnyerő Budapest Jégkorong Akadémia HC a kvalifikációból továbbjutó FEHA19-et választotta. A második Gyergyói HK az UTE-t kiejtő Dunaújvárosi Acélbikákkal találkozik. A harmadik helyezett DVTK Jegesmedvék az FTC-Telekom csapatával játszanak, és lesz erdélyi rangadó is, mivel a Brassó a címvédő Csíkszeredával küzd meg a legjobb négy közé jutásért.

A sajtótájékoztatón Szőke Álmos, az Erste Liga elnöke elmondta, hogy izgalmas és kiegyenlített alapszakaszon vagyunk túl, ami után hasonlóan izgalmas rájátszás várható. Meglepetéseket hozott már a kvalifikációs kör is, hiszen az előrébb rangsorolt DEAC és UTE búcsúzott. Az alapszakaszban nőtt a kiegyenlített meccsek száma, 49-ről 56 százalékra emelkedett a kétgólos vagy annál kisebb különbséggel eldőlő meccsek aránya.

Felidézte, hogy ettől a szezontól vezették be a pontrendszert és törölték el a légiósok számának korlátozását. Az aggodalmakkal ellentétben a hazai játékosok jégideje csak minimálisan csökkent. A fiatalok közül többen éltek a lehetőséggel, jó példa erre Mihalik András, aki a DEAC alapemberévé vált. A pontrendszer kiértékelése tart a klubokkal egyeztetve, annak érdekében, hogy még tökéletesebb legyen. A liga elnöke szólt arról is, hogy a sportág összetartó munkával helyt állt a nehéz energetikai helyzetben is.

A névadó szponzor képviseletében Szerdahelyi Róbert nyilatkozott az eseményen. „A Magyar Jégkorong Szövetség és az Erste már hatodik éve működik együtt azért, hogy támogassa és népszerűsítse a jégkorongsportot. Ez egy igazi higgymagadban siker. Örömmel látjuk, hogy a közös munka eredményeként egyre többen látogatnak ki az Erste Liga színvonalas eseményeire és kiemeltebb figyelmet kap a sport” – mondta el az Erste kis- és középvállalati üzletágának vezetője.

A választást a Ferencváros jégkorong szakosztálya részéről Pap Gábor general manager értékelte.

Lassan örökrangadóba megy át az FTC és a DVTK párharca a rájátszásban. Várjuk nagyon ezt a csatát, nagyon éles lesz, söprés biztosan nem lesz, esélyes, hogy el fogunk menni a legvégéig. Nem tisztem értékelni a csapat szakmai munkáját, hiszen rengeteg ember megfordult nálunk a szezonban. Emiatt is van, hogy a sok változás, a sorok nehéz kialakítása és a sok sérülés befolyásolta az alapszakaszban elért eredményt. Reméljük, hogy a rájátszásra összeállunk, és bejutunk a legjobb négy közé – foglalta össze gondolatait Pap Gábor.

Erste Liga, Fradi.hu