Kiprich József labdarúgó csapatunk vezetőedzőjének lőtt góljait is felidézte.

Megkockáztatjuk, Sztanyiszlav Csercseszov nem szeretett Kiprich József ellen védeni. A korábbi kiváló kapus, a Ferencváros jelenlegi vezetőedzője több rossz emléket is őrizhet a 70-szeres magyar válogatott támadó elleni csatákról…

Ha minden igaz, már egy taskenti utánpótlástornán is gólt lőttem neki – nosztalgiázott Kiprich József. – Évekkel később, az 1991 szeptemberében a moszkvai Luzsnyiki Stadionban rendezett Európa-bajnoki selejtezőn pedig úgy végeztünk kettő kettőre a szovjetekkel, hogy mindkétszer én találtam a kapujába. S volt még egy jelenet, ami nagyon fájhatott neki: véletlenül kirúgtam a fogát. Miután kinevezték a Fradi edzőjének, menedzsere, Varga Sándor hívott, hogy menjünk el együtt horgászni. Sztanyiszlav biztos szeretné benyújtani a számlát, talán bele akar dobni a vízbe… A viccet félretéve: ha találkozunk, gratulálok neki, mert csodás sikereket ér el a Fradival. A Ferencvárosnál le kell tenni valamit az asztalra, hogy az embert elfogadják, úgy látom, neki sikerült.

Ha valóban összejön a pecázás, a taskenti és a moszkvai meccs mellett egy Szpartak Moszkva–Feyenoord KEK-párharc is szóba kerülhet: 1993 márciusában a Sztanyiszlav Csercseszovval felálló Szpartak két győzelemmel, 4–1-es összesítéssel jutott az elődöntőbe. A krónikához hozzátartozik, hogy a rotterdamiak gólját Kiprich József szerezte.

A teljes beszélgetés: NSO