A kecskemétiek ex-dózsás védője mellett korábbi kapusunkat, Jova Leventét is kérdezték a ma esti bajnokiról.

Csapatunk védelmi tengelyének meghatározó alakja, a 32 éves Litauszki Róbert a Ferencváros elleni mérkőzésre készülve osztotta meg várakozásait. A rutinos belső védők röviden összegezte a téli szünetben elvégzett munkát:

Rendhagyó módon nagyon hosszú felkészülésen vagyunk túl, ezt a mindenki számára új helyzetet próbálta a szakmai stáb minél jobban megoldani. Több ütemben zajlott az alapozás, mely magába foglalt egy edzőtábort is, ahol jó körülmények között tudtunk készülni. Bízunk benne, hogy az elvégzett munka meghozza a várt eredményeket, de ez persze majd csak a bajnokság végén fog kiderülni.

Csapatunk első tavaszi megmérettetésén a listavezető otthonába látogat, a Ferencváros elleni találkozó nem ígérkezik könnyű összecsapásnak, de játékosaink számára nem lehet más a cél, mint elhozni a három pontot.

Ki lehet mondani, a Ferencváros a jelenlegi első osztály legerősebb csapata, ezt az is jól mutatja, hogy mennyire magabiztosan vezetik az idei bajnokságot is. A mi helyzetünkben nincs helye mérlegelésnek, hogy ki ellen játszunk, hiszen minden mérkőzésen fontos pontokat kell szereznünk. Nagyon bízom benne, hogy a csapat minden tagja átérzi a helyzet súlyát és maximális koncentráltsággal, elszántsággal lép pályára minden olyan játékos, akinek megadatik a lehetőség.

Robi karrierje során 16 alkalommal szerepelt a zöld-fehérek ellen.

Személy szerint az én esetemben van egy külön pikantériája a Ferencváros elleni találkozóknak, hiszen a múltam miatt a Fradi elleni összecsapás mindig különösen fontos momentuma az idénynek. Jó hangulatra számíthatunk egy nagy stadionban, egy erős ellenféllel szemben, ehhez mérten kellő profizmussal és elszántsággal kell beleálljunk a mérkőzésbe. A közelmúltban volt példa arra, hogy az FTC a téli szünetet követő első hazai találkozóján nem tudott nyerni, ha jól emlékszem az elmúlt két évben is ez történt. Itt az idő, hogy ezt a sorozatot tovább vigyük és pontokat raboljunk a 9. kerületből.

Ki más tudhatná igazán, mi lehet a győzelem kulcsa a szombati találkozón, mint aki 2015 decemberében egy teltházas találkozón szakíthatta meg az FTC több mint egy éves veretlen szériáját új stadionjában?

Volt szerencsém annak a csapatnak a tagja lenni, aki elvette a Ferencváros veretlenségét a Groupama Arénában, remélem most újra győzelmet ünnepelhetek ott. Azt azonban fontos kiemelnem, most nem az a lényeg, hogy a Ferencváros az ellenfél, hiszen bármelyik másik csapat ellen ugyanilyen fontos lenne a pontszerzés. Úgy kell készülnünk, hogy fejben legyünk annyira egységesek és erősek, hogy ne kövessünk el végzetes hibákat, ellenben, ha csak egyszer is ront ellenfelünk, azt könyörtelenül ki kell használnunk. Védőként fontos, hogy százszázalékos fegyelmezettséggel őrizzük az ellenfél támadóit, nem szabad könnyelmű hibákat vétenünk. Ez lehet a kulcs, csak így lehet esélyünk.

Kecskemét