A hatékonyság növelése a cél.

A hatékonyság növelése a cél” – az új sporttámogatási rendszer kapcsán beszélt erről a gátfutásban világbajnoki bronzérmes Baji Balázs, az NSÜ sportszakmai és sportstratégiai vezérigazgató-helyettese Szegő Tibornak a Hazafutásban.

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár egyértelműen azt a célt tűzte ki, hogy növelje az újonnan felálló sportirányítás hatékonyságát, és csökkentse a bürokráciát. Ez vonatkozik a taopénzek felhasználására is. Az államtitkárságnak nagy adminisztrációs teher, hogy az összes, taót igénylő sportegyesület elszámolását, ellenőrzését elvégezze. Ennek megfelelően most nagyobb csapattal áll neki feldolgozni a hosszú elmaradást, és hatékonyabb rendszerben a jövőben is így szeretné végezni az ezzel kapcsolatos feladatokat. Cél, hogy a tao a sportot, a szakmát támogassa és fejlessze, és hogy a taónak legyen jövője.

Az új programban nemcsak a tizenhat kiemelt, hanem az összes olimpiai sportág helyet kapott, mégpedig az öt karika szellemében, öt kategóriába sorolva. Az osztályozás alapját az eddigi eredményesség mellett az elkövetkező ciklusok várható eredményessége jelentette. A birkózás az első kategóriába került, erről Baji Balázs a következőket mondta:

Nagyon szép múltja, hagyománya van, az utánpótlás eredményei alapján pedig gyönyörű jövőre is számíthat. A kajak-kenu mellett a birkózás a másik sportág, amelyben államilag elismert akadémiai rendszer jött létre az utóbbi években, a sportág jövőjét szolgálva. Nagyon bízunk benne, hogy a Lőrincz testvérek olimpiai sikerei után a következő játékokon is több érmet szerzünk. Ezért is került be az első kategóriába.

Az új támogatási rendszerről:

A korábbi támogatási rendszerhez képest a mostani sokkal dinamikusabban változó rendszer, amelyben a sportágakat nemcsak a múltbeli, hanem a jövőben várható eredmények alapján is kezeljük. Sportszakmailag egészen másképp közelítjük meg az 1-es kategóriához tartozó sportágakat, amelyektől érmeket várunk az olimpiákon, vébéken, mint egy 3-as, 4-es, 5-ös kategóriába sorolt sportágat. Utóbbiak esetében a szervezettség, a versenyzők erőssége alapján nem várható el, hogy ugyanazon a szinten ítéljük meg, mint az úszókat vagy a birkózókat. Folyamatosan egyeztetve próbáljuk meg úgy kategorizálni a sportágakat, hogy a lehető legjobb helyre kerüljenek a teljesítményük alapján.

NSO, a sajtótájékoztatóról beszámoló: VLV