Dénest többek között a válogatott kapushelyzetéről is kérdezték.

– A vasárnapi Honvéd–Ferencváros mérkőzés után hétfőn mivel fogadta kispesti kollégáját, Szappanos Pétert Telkiben?
– Az edzőtáborban már alig esett szó köztünk a mérkőzésről, mert még azon melegében, a pályán kiveséztük a történteket. Arról beszélgettünk, jó néhány olyan egymás elleni mérkőzésünk volt, amely az utolsó pillanatig izgalmasan alakult, az egyenlítés reményében Peti nemegyszer feljött fejelni. Nem volt ez másként most sem, amikor a hosszabbításban szöglethez jutott a Honvéd, és megláttam a kapunk előtt, egymásra is mosolyogtunk. Mondogatja, hogy egyszer fejel nekem egy gólt – örülök, hogy még nem sikerült neki.

– Azonkívül, hogy nem kapott gólt Szappanos Pétertől, nagyszerű szezont tudhat maga mögött. Esetleg az eddigi legjobbat?
– Szerencsére ez a kérdés az elmúlt években újra és újra felvetődik, ilyenkor azt felelem: lehet, hogy igen. Emlékezetes idény volt, az biztos, a csapattársaimhoz hasonlóan számtalan szép emlékkel gazdagodtam. Boldoggá tesz, hogy nagy sikereket élhettem meg, úgy gondolom, ki is vettem a részem belőlük. Ez az ősz ugyanakkor azt is bizonyította, hogy mindig van feljebb. Amit a nemzetközi porondon elértünk, óriási bravúr. Talán még a két évvel ezelőtti Bajnokok Ligája-csoportkörös szereplést is felülmúlja az Európa Liga-csoportelsőség, mivel több sikerélményt adott nekünk.

– Július óta huszonöt meccsen védett – ezen a héten, immár a válogatott tagjaként további kettőn ölthet szerelést. Bírja még a tempót?
– Bírom, igen. Mentálisan is úgy készítettem fel magam, hogy ezekre a napokra maradjon még energia, hogy ha lehetőséget kapok Marco Rossitól, éles legyek. Való igaz, sűrű volt a menetrend, alig volt olyan hét, amelyen ne lett volna két mérkőzésünk, ráadásul mindegyiknek jelentős tétje volt, de most már látjuk a szezon végét – amíg nem érünk el odáig, nincs más hátra, mint maximálisan odatenni magunkat Luxemburg és Görögország ellen. Szép lezárása lett volna az évnek a Honvéd elleni győzelem, úgy is kerek lett volna a történet, de két újabb jó eredménnyel még szebbé és kerekebbé tehetjük.

– Esetleg szóba került már a „munkamegosztás”?
– Még nem. Gulácsi Péter sajnálatos sérülésével új helyzet állt elő, a kapusok közül jelen pillanatban csak nekem van jelentősebb válogatottbeli tapasztalatom. A forgatókönyv persze alakulhat úgy, hogy a szövetségi kapitány bizalmat szavaz Péternek vagy Tóth Balázsnak. A márciusban rajtoló Európa-bajnoki selejtezősorozatig sok idő van hátra, ha netán velem is történik valami, nem árt, ha másnak is van a lábában-kezében válogatott mérkőzés. Nem titkolom, szeretnék mindkét meccsen kapuba állni, de ezzel nincs másként két kapustársam sem. Meglátjuk, hogyan dönt a szakmai stáb, a legfontosabb azonban az, hogy bármelyikünk áll is a háló előtt, megadja azt a támogatást hátulról, amire szüksége van a csapatnak.

– Ha abból indulunk ki, hogy két poszttársa még vár az első válogatott bevetésére, megállapíthatjuk, hogy ön a főnök a kapusok között?
– Dehogy! Ugyanúgy dolgozunk, mint máskor, segítjük egymást, amiben csak tudjuk, hiszen a célunk nem lehet más, mint hogy aki véd, hasznára legyen a nemzeti együttesnek.

– A csodás Nemzetek Ligája-szereplés után elvárható a luxemburgiak és a görögök legyőzése?
– Szerintem nem. Ezt annak ellenére mondom, hogy nyilvánvalóan nyerni akarunk mindkét meccsen. A luxemburgi futball sokat fejlődött, sajnos ezt kétezertizenhétben a saját bőrünkön tapasztalhattuk, amikor kettő egyre kikaptunk. A görögök mindig is magas szintet képviseltek, és bár volt egy kisebb hullámvölgyük, azóta magukra találtak, mindenkire veszélyesek. Ha Luxemburg és Görögország nem is olyan minőségű ellenfél, mint Olaszország, Németország és Anglia volt az NL-ben, manapság már nem lehet kötelező győzelemről beszélni. Vannak hiányzóink, de aki itt van, sokat tehet azért, hogy márciusban is számoljon vele a szövetségi kapitány. Szóval szeretnénk szépen búcsúzni ettől az évtől, és amellett, hogy győzelmekben gondolkodunk, bizonyítani akarjuk, hogy továbbra is jó úton járunk.

NSO