Krisztián szerint kellő hitre és tapasztalatra tettünk szert az Európa Liga csoportköre alatt.

Lisztes Krisztián

Várható forgatókönyv szerint zajlott a mérkőzés, erre lehetett számítani. Látszott, hogy a törököknek fontosabb a mérkőzés, mint a Ferencvárosnak, jobban játszottak, főleg az első félidőben. A másodikban Xavier Mercier beállása lökést adott a csapatnak, a végén egyenlíthetett volna a Fradi, szögletekből vagy szabadrúgásokból volt rá lehetőség. Az egész meccset nézve vállalható az eredmény mindkét csapatnak. Az FTC szemszögéből már nem volt különösebb tétje a meccsnek, így talán fontosabb az összegzés a csoportkör után. Óriási bravúr, hogy csoportgyőztesként tudott továbbjutni a csapat, amely nagy energiákat fektetett a sorozatba. Kíváncsi vagyok, melyik csapatot kapja a nyolcaddöntőben, jó lenne még egy kört menni, ami persze nagyon nehéz lesz. Mindenesetre ezt a Fradit már senki sem veheti félvállról, kellő hitre és tapasztalatra tett szert, hogy nyugodtan várja a folytatást.

NSO