A zalaiak kispadjára Ricardo Moniz eltiltása miatt Dragóner Attila lesz a beugró, aki elmondta, hogy biztosan lesznek benne érzelmek.

Sztanyiszlav Csercseszov

Pénteken délelőtt már folytatódott az edzés, készülünk a Zalaegerszeg ellen. A Monaco ellen többet játszók másnap regenerálódtak, a többiek pedig intenzív tréninget kaptak. A szezont új edzővel kezdték, a holland Ricardo Moniz személyében. Ő több változtatást is csinált a ZTE taktikájában. A zalaiak eddigi játéka alapján elmondható, támadószellemű, egységes, összetartó csapat, nehéz őket meglepni, de azon leszünk. Hasonló találkozóval lennék elégedett, mint a Puskás Akadémia, vagy a Monaco ellen. Jó intenzitású mérkőzést várok, megfelelő hozzáállást, egységes csapatszellemet és győztes mentalitást. Számítok a drukkereinkre is, remélem, a szurkolóink ezúttal is olyan fantasztikus légkört teremtenek, mint az Európa Liga meccseken. Meglátjuk, ki milyen állapotban lesz a meccsnapon, s mennyire kell változtatni az összeállításon.

Dragóner Attila

A hét második felére kiegyenesedtek a vonalak érzelmileg. Arra koncentrálunk, hogy győzzük le a Ferencvárost, amely kimagaslik idehaza a mezőnyből és arra fókuszálunk, hogy a cél érdekében a lehető legjobb állapotba hozzuk a csapatot. Azt gondolom, hogy toronymagasan a bajnokság legerősebb csapatához látogatunk a hétvégén, remek egyéni képességekkel rendelkező játékosok alkotják a Ferencváros csapatát. Mi csapatként szeretnénk meglepni őket, bízunk a játékstílusunkban, az energiánkban és az egységükben a vasárnapi mérkőzésen. Egyértelműen most csak az FTC elleni mérkőzésre koncentrálunk és vasárnap csapatmunka lesz a meccselés. Egyelőre erre a mérkőzésre kiegészítve velem a szakmai stábot. Zárjuk le a hetet és azt követően megbeszéljük a tapasztalatokat a későbbiekre. Azt szeretnénk folytatni, ami az eredeti célunk a bajnoki év eleje óta, hogy beépítsünk fiatal játékosokat és a mindenkori feladatra fókuszáljunk. Meglepő lesz leülnöm a kispadra, az biztos, hiszen nem készültünk erre. Biztos lesznek benne érzelmek, de most egy feladat van, hogy a játékosok a maximumot hozzák ki magukból vasárnap este.

Bővebben: Fradi.hu, ZAOL, ZTE