A tegnapi gólszerzőnk így látta a Crvena Zvezda elleni meccset.
„Pedig nem kezdtünk rosszul a találkozót – értékelte a látottakat a Nemzeti Sportnak már a repülőtéren Kristoffer Zachariassen, a Ferencváros szélsője. – Az ellenfél szerencsés tizenegyeshez jutott, meg vagyok róla győződve, hogy nem volt büntető. Ezt egyértelműen ki merem jelenteni. A közelben álltam, ott voltam a labda környékén, ilyenért nem szokás büntetőt ítélni. A videó-felvételeket még nem néztem vissza, de biztos vagyok benne, ezért nem jár tizenegyes.”
A gól után a játék képe és a hangulat is egy csapásra megváltozott a Rajko Mitics Stadionban, a Crvena Zvezda ment előre, a harmincötezer szerb szurkoló pedig egyre hangosabban, egyre lelkesebben hajtotta a győzelembe a csapatot.
„Valami akkor tényleg megváltozott – folytatta a norvég labdarúgó. – Hátrányba kerültünk, szerettünk volna támadóbb szellemre váltani, helyzeteket kialakítani, de jött az újabb hazai gól, ami demoralizáló volt. Ráadásul a Crvena Zvezda jött előre, próbáltak nyomást gyakorolni ránk. Akadtak ugyan lehetőségeink, de nem annyi, és nem olyan, amennyit szerettünk volna. Túlságosan kinyíltunk, ez lett a vége.”
Kristoffer Zachariassen szerint a 4–1-s vereség oka összetett, a szakmai stáb nyilvánvalóan visszanézi a történteket és levonja a tanulságokat. A skandináv játékos elismerte, ezúttal valamiért nem voltak annyira egységesek, kompaktak, mint az utóbbi időben megszokhattuk a Ferencvárostól.
„Meg kell nézni, mi nem működött jól. Tanulnunk kell ebből a vereségből, hogy legközelebb ne szaladjunk ilyen hibákba bele. A szünetben kettő nullás hátránynál az öltözőben arról beszélgettünk, hogy ha a második félidő elején betalálunk, visszahozhatnánk a mérkőzést, és nyílt lehetne a meccs. Ehhez képest sajnos öt perc múlva jött a harmadik góljuk, majd negyed óra elteltével a negyedik. Onnantól végképp eldőlt a találkozó. A harmadik találatot követően éreztem a pályán, ez nem a mi napunk. A hazaiaknak minden összejött, nekünk pedig semmi. A negyedik góljuknál az ellenfél játékosa úgy találta el távolról a labdát, ahogy nagyon ritkán lehet, az is beakadt…”
Némi gyógyír volt, hogy a zöld-fehérek négy gólos hátrányban sem adták fel, mentek előre a szépítésért, próbáltak szélről érkező labdákból és távoli lövésekből is helyzetet kialakítani. A 71. percben Kristoffer Zachariassen révén jött is a szépítés, sőt, a lefújás előtti pillanatokban a csereként beálló Ryan Mmaee a felső lécet találta telibe, szóval volt esély az eredmény kozmetikázására. Kristoffer Zachariassen folytatta tehát idei jó formáját, a mostani szezonban szerzett már gólt Bajnokok Ligája-selejtezőben (kettőt), az NB I-ben (hármat), és immár az Európa Liga csoportkörében is betalált.
„Első gólom volt a csoportkörében, de túlzottan boldog nem vagyok vele – így a 28 esztendős futballista. – A mérkőzés addigra eldőlt. Henry Wingo ettől függetlenül szépen húzott el a jobb oldalon, remekül adott középre, nekem pedig nem volt más dolgom, mint közelről a kapuba lőni.”
A Ferencváros a hétvégi, Kecskemét elleni 2–0-s vereséget követően tehát Belgrádban is vereséget szenvedett, ami csak azért nevezhető sorozatnak, mert mióta Sztanyiszlav Csercseszov irányítja a magyar bajnokot, ilyen nem fordult elő. Az egymást követő két vereség intő jel a zöld-fehérek számára, de a játékos szerint pánikra azért nincs ok.
„Tükörbe kell néznünk. A válogatott mérkőzések miatti szünet előtt hihetetlen sorozatot produkáltunk, a bajnokságban és a csoportkörben is remekeltünk. Most némileg valóban megtorpantunk, de egy csapat életében ilyen előfordul. Most az a fontos, hogy ne hagyjon el bennünket az önbecsülésünk, hiszen mindannyian tisztában vagyunk vele, a mostaninál tudunk sokkal jobban is futballozni, hiszen ezt a közelmúltban többször is bizonyítottuk.”
A belgrádi mérkőzést követően Sztanyiszlav Csercseszov, a csapat vezetőedzője is külön kitért a szurkolókra, hiszen a Ferencvárost rengetegen kísérték el a szerb fővárosba, a magyar drukkereken semmi nem múlott. Ahogy az orosz tréner fogalmazott, a szurkolók ezúttal jobbak voltak, mint a csapat, de bízik benne, hogy vasárnap a Debrecen elleni bajnokin újból zsúfolt lelátók előtt léphetnek pályára. Na igen, a ferencvárosi játékosok számára nincs megállás, pénteken már a népligeti edzőközpontban gyakoroltak, vasárnap a bajnokságban újabb fontos kilencven perc vár rájuk, csütörtökön pedig máris következik a Crvena Zvezda elleni budapesti mérkőzés.
„Sűrű a program, de erre készültünk – mondta Kristoffer Zachariassen. – Egymást érik a mérkőzések, nincs megállás, de bírnunk kell a tempót. Vasárnap a Debrecent fogadjuk, utána következik a szerb bajnok elleni visszavágó. Belgrádban kikaptunk, azt a mérkőzést minél gyorsabban el kell felejtenünk, nincs idő a sebeket nyalogatni. Ezúttal mi játszunk majd odahaza, a Groupama Arénában bennünket támogatnak a szurkolóink. Egyszerűen revansot kell vennünk a mostani vereségért.”









