Dénes értékelt a tegnapi Európa Liga meccs után.

Dibusz Dénes

Nem gondolom, hogy arról lehetne beszélni, hogy nekik minden bejött, nekünk meg semmi. Azért annyira sok lehetőségünk nem volt, mint a KTE elleni, hétvégi mérkőzésen, ahol tényleg semmit nem sikerült bepaszírozni. Az első gólig kiegyenlített volt a találkozó, több-kevésbé meg tudtuk valósítani, amit szerettünk volna, de hogy őszinte legyek, azért már addig is mutatkoztak problémák. Kanga nagyon jól fel tudta hozni a labdát mélységből, könnyen átjutott rajtunk, vagy néha nem is találkoztunk vele, ő szervezte az egész csapatjátékot. A tizenegyes alapvetően meghatározta a mérkőzés további menetét. A félidőben úgy voltunk vele, hogy meg kell próbálnunk mindent, de ebből sok minden nem látszódott a pályán. Az volt a kérdés, hogy képesek vagyunk-e küzdeni, harcolni, találni egy gólt, és nyílttá tenni a meccset. Sajnos több olyan labdavesztésünk is volt, amikor a mélységbe próbáltuk bejátszani, abból pedig a hazaiak tudtak ellentámadást vezetni. Azt gondolom, hogy az utolsó 25 perc kivételével nem is nagyon volt értékelhető akciónk. A cserék után picit jobban helyére kerültek a dolgok, harapósabbak lettünk, jobban tudtuk kontrollálni a labdát, voltak lehetőségeink, szépítettünk és egy kapufánk is volt, de nekik is voltak még veszélyes kontráik. Teljesen megérdemelten nyert a hazai csapat. Sajnos ilyen különbséggel is. Viszont lehet, hogy jobb, hogy ez a mérkőzés így alakult, mert talán felébredünk a visszavágóig. A jövő heti meccsen sokkal másabb játékot nem fogunk látni a Zvezdától, viszont saját magunktól sokkal több kell. Sajnáljuk, hogy ilyen szomorú estét okoztunk a szurkolóknak, mert ez nem volt benne az elmúlt néhány hétben.

Kivonat: Csakfoci