Tartalékcsapatunk az élmezőnybe tartozó ESMTK ellen folytatta veretlen szériáját, ezúttal visszajátszó nélkül.
Férfi labdarúgás, NBIII – Közép csoport, 10. forduló
Ferencváros II 1-1 (1-1) ESMTK
Gólok: Manner (6.), ill. Wirth (4.)
Őri – Kaján, Leandro, Orosz, Godányi – Varga S. (Fenyvesi, 61.), Pintér – Varga Z. (Lukács, 79.), Manner, Mazzonetto N. (Ladányi, 71.) – Pócsik
Két győzelmet követően fogadtuk azt az ESMTK-t, akik idén eddig csak a 100%-os Iváncsától kaptak ki, illetve a Soroksárt is kiverték a kupából.
Izgalmasan kezdődött a meccs, a 4. percben egy talán vakon előrerúgott labdáról maradtak le a védők, Wirth pedig így egyedül mehetett a kapusra, 0-1. Két percre rá Manner lőtt takarásból a tizenhatoson kívülről, a labda be is akadt a jobb alsóba, 1-1 – Manner ezzel első felnőtt tétmeccsgólját szerezte, miután idén eddigi mindkét U19-es meccsén betalált. A 20. percben nagyjából 20 méterről lőtte ki az egyik vendégjátékos a felső lécet, majd a negyvenedikben büntetőhöz is jutottak az erzsébetiek, de a középmagas lövést Őri hárította.
A második félidő legelején Varga lövését szedte ki a léc alól a kapus, majd a szögletből sikerült fejelni, de kapu fölé. Az 55. percben ugyanez megismétlődött a másik kapunál is, ahol Őri védése után ment fölé egy fejes, az eredmény pedig a maradék 35, közepes tempóban lefolyt percben már nem változott, így leikszeltünk a kerületszomszédunkkal.
A döntetlennel továbbkapaszkodik a tabellán a tarcsi, hiszen már a 13. helyet foglalja el, a lemaradás mindössze két pont a hetedik MTK-tól. A Makó visszalépésével most vasárnap szabadnaposak vagyunk, a bajnokságot október 9-én a jelenleg négypontos Bánk ellen folytatjuk.