Clubunk elnökével, Kubatov Gáborral beszélgettek – a kézilabda mellett szóba került a foci és a vízilabda is.

A kiváló rajt után már nemcsak a tavaszi szereplésben, hanem az Európa-liga csoportelsőségben bízik Kubatov Gábor, az FTC elnöke, aki a labdarúgócsapat mellett több szakosztály érdekességeiről is beszélt a közmédiának egy csütörtöki sajtóeseményen.

Kubatov Gábor beszélt a filozófiájáról, ami az edzőkérdést illeti.

Mindig eggyel nagyobb edzőt kell igazolni, mint a csapat. Amikor megszereztem Szerhij Rebrovot, nem is akartam elhinni, hogy nálunk lesz tréner. Annak idején Bécsben találkoztam Rebrovval, de úgy voltam vele, úgysem lesz ebből semmi, mert a világon ott volt az ötven legjobb edző között, olyan lehetőségei vannak és olyan pénzeket keres, amiket mi nem tudunk kifizetni. Aztán a végén mégiscsak meg tudtunk állapodni, egy nagyon jó személyes beszélgetés volt, és jól láthatóan magasabb szintre emelte a Ferencvárost. Most ez hasonlóan van Sztanyiszlav Csercseszovval is, akivel kapcsolatban szintén úgy gondoltam, »Á, ez a csávó biztosan nem lesz az edzőnk«! Sokat kellett vele beszélgetni és találkozni, jó anyagi feltételeket kellett kitalálnuk, hogy mindenki megtalálja a számítását. De Cserszeszov is egy olyan szakember, aki eggyel nagyobb, mint a csapat.

A sportvezető kitért a bravúros Európa-liga-szereplésre.

Ki gondolta volna néhány héttel ezelőtt, hogy egy ilyen csoportba belekerülve vezetjük a csoportot? És így a korábbi álmunk, hogy ott leszünk tavasszal is valamelyik kupasorozaban, átformálódott, mostmár úgy vagyok vele, jó lenne a csoport éléről továbbjutni. Ez a csoda kategória, de Csercseszov is úgy van vele, hogy magas célokat néz ki, azt nézi, hogyan juthat el odáig. Ki gondolta volna, hogy a Ferencvárosnak olyan csapata lesz, hogy 3-4 játékosa a világbajnokságon szerepel, összesen pedig 13 válogatott játékosa van?

Kubatov Gábor szót ejtett a magyar fiatalokról is.

Nálunk nyitva áll az ajtó a magyar fiatalok előtt, de itt ki kell szorítani valakit a kezdőből. Nem teszünk be valakit a csapatba csak azért, mert magyar, legyen jobb a posztján, mint az aktuális kezdőjátékos. Az ajtó nyitva áll, de végig kell csinálni. A generációnak is van egy problémája, hogy az edzések nem nyilvánosak. A konditeremben nincs felvétel, ha te hős akarsz lenni a pályán, ahhoz mindenedet oda kell adnod, sok lemondással jár. Sok mindent kell összehangolni, ez végtelenül nehéz dolog. Nem a tetoválások tesznek naggyá egy játékost, hanem a teljesítménye. És én ezt nem látom. Nem látom, hogy a fiatalok mindent megtennének. Szükség van harciasságra is. Nekünk tehetséges, állhatatos, sokat dolgozó gyerekek kellenek, akik mindent megtesznek azért, hogy előrébb jussanak. A kérdés az, hogy a Ferencváros olyan csapat legyen, ami beépíti a fiatalokat a felnőttcsapatába, vagy olyan, ami a nemzetközi kupákban sikereket ér el, illetve vonzóvá tegye a gyerekek számára a sportot? A témán magam is sokat vívódom, erről rendre van is vita köztünk Csányi Sándorral. Próbálkozunk a fiatalokkal, más klubokban próbáljuk őket palántaként elültetni, ha pedig jól teljesítenek, akkor visszahozzuk őket. Tehát a próbálkozás megvan, a kapu nyitva áll, megvan a szándék, csak jónak kell lenni.

A női kézilabdázókról szólva az elnök arról beszélt, habár a gárda rosszul kezdte az idényt a Bajnokok Ligájában – többek között történetének legsúlyosabb vereségébe (40–20) szaladt bele a német Bietigheim vendégeként –, nem tervez edzőváltást.

Soha, de soha nem fogom elküldeni Elek Gábort. Viszont ő szereti annyira a Ferencvárost, hogy ha úgy alakul, hogy a csapatnak nem megy, akkor le fog mondani. Amíg azonban van benne erő és úgy érzi, képes arra, hogy az együttes munkáját és eredményességét javítsa, addig ő marad az edző” – nyilatkozta Kubatov Gábor.

Kubatov Gábor a közmédiának a férfi vízilabdacsapattal kapcsolatban elmondta, bízik benne, hogy Varga Zsolt vezetőedző jövő tavasszal egy, a korábbiakhoz hasonlóan sikeres szezon után hagyja el a csapatot, hogy aztán már csak szövetségi kapitányi feladataira koncentráljon.

M4 Sport