Labdarúgó csapatunk mestere arról is szót ejtett, hogy ma kapnak-e pihenőt a válogatottak.
– Két mérkőzésen 6 pontot szerzett a Ferencváros az UEFA Európa Liga H-csoportjában – hogyan értékelné a csapat eddigi csoportkörös szereplését?
– Két mérkőzésen hat pontot szereztünk, viszont vasárnap már kupamérkőzés vár ránk, pénteken és szombaton ezt tartottuk szem előtt az edzéseken. Persze, örömteli, hogy jelenleg vezetjük a H-csoportot, de ne felejtsük el, hogy még négy meccs hátravan a csoportkörből, semmi nem dőlt még el. Fontos győzelmet arattunk Monacóban, de azért is csak három pont járt, tizenkettőt lehet még gyűjteni. Biztos vagyok benne, hogy mindegyik hátralévő meccsünk nehéz lesz az UEFA Európa Ligában.– Egy igencsak sikeres időszak lezárása lehet a vasárnapi kupameccs, amely után válogatott szünet következik. Milyen mérkőzésre számít Bicskén?
– Remélem, hogy a megkezdett úton megyünk tovább. A kupasorozat is fontos számunkra, itt egyetlen mérkőzés dönt a továbbjutásról, tehát nyernünk kell vasárnap.– Azok a futballisták számíthatnak némi extra pihenőre, akik a jövő héttől csatlakoznak a válogatottakhoz?
– Nem, de majd kupameccs előtt meglátjuk, hogy melyik játékosunk milyen kondícióban van. Több játékosra kisebb sérülés vagy néhány kihagyott edzés miatt nem számíthatok, vasárnap döntünk majd a végleges összeállításról.