Labdarúgó csapatunk sportigazgatója, Hajnal Tamás nyilatkozott az átigazolásokról.

Hajnal Tamás

Vannak esetek, amikor mellényúlunk egy-egy játékos szerződtetésével, de ez benne van, a legnagyobb kluboknál is előfordul ilyen. Adama esetében azonban már most látjuk, hogy erről szó sincs. Az eddigi benyomások rendkívül pozitívak, hamar beilleszkedett. Az edzőmérkőzéseken ugyan még sok helyzetet elpuskázott, ám a tétmeccseken már pontosabb volt. Úgy tűnik, az elvárásainkat teljesíti, fontos gólokat szerzett a nemzetközi kupákban. Kiemelkedő képességű futballista, technikai képzettségével, erőnléti adottságaival, mentalitásával meghatározó játékossá kell válnia a Ferencvárosban. Bár még nagyon a bajnokság elején járunk, s nincs túl régóta itt, de eddig látottak alapján szerintem már most ki lehet jelenteni, hogy megérte a pénzét. Sok boldog pillanatot fog szerezni a szurkolóinknak.

Blikk