A Shamrock Rovers is megtartotta a meccs előtti sajtótájékoztatóját.
Nagy lehetőség előtt állunk, két meccsen dől el a párharc, reméljük, hogy egy holnapi jó eredmény után a visszavágón a miénk lesz a továbbjutás. Az EL-be jutni fantasztikus teljesítmény lenne. Egy nagyon jó csapat ellen kell, hogy mindent megmutassunk. Az elmúlt évek, meccsek tapasztalatai által folyamatosan fejlődtünk, így állunk hozzá a holnapi meccshez is. Minden lehetőségünket szeretnénk kihasználni, meg kell mutassuk a képességeinket, hogy gondot okozhassunk az ellenfélnek. Hatan hiányoznak majd holnap, ezt kezelni kell. Az érdeklődés Emakhu iránt nem okoz gondot, megbeszéltünk mindent az ügynökével. A holnapi meccs az eddigieknél egy szinttel nehezebb lesz. Mi csapatként vagyunk erősek. Dylan Watts nagyon sokat fejlődött, felnőtt, tudja gyorsítani a játékunkat, a jövő csapatkapitánya lehet. Ahhoz, hogy 200 km-t kellett utaznunk Dublinból a repülőig a sztrájkok miatt, ahhoz már hozzászoktunk. Néhány éve leültünk, átbeszéltük a terveket, mindenki beállt mögé és ehhez tartjuk magunkat. Ez a siker kulcsa, teljes az egyetértés minden szinten.
– Stephen Bradley
Nagyon jó, hogy már biztos a csoportkörös szereplésünk, de ez nem változtat a hozzáállásunkon. Itt már minden ellenfél erős, a Ferencváros is az. Reméljük csapatként tudunk majd játszani, ez így volt eddig is, ennek a kapusunk is a része.
– Dylan Watts




