Labdarúgó csapatunk korábbi játékosait kérdezték a tegnapi meccsről.

Bálint László

Nehéz 1–3 után véleményt formálni – kereste a szavakat a 74 éves korábbi hátvéd. – Igazságos eredmény született, el kell ismerni, kedden egységesebb, szervezettebb játékot mutatott az ellenfél. És ami a legfájóbb: jobban akarták a sikert. Elgondolkodtató, hogy hat azeri játékos volt a kezdőjükben, a cserékről nem is beszélve. Egyszerűen domináltak a meccsen. Lehet kifogásokat keresni, hogy nem volt összeszokott a hátsó sorunk, hogy nagyon hiányzott Samy Mmaee, mert tényleg nagyon hiányzott, de ez nem vezetne sehová. Nincs igazából vezéregyénisége a csapatnak, aki irányítana, maga után húzná az együttest. Rossz volt látni, hogy egy-egy bekapott gól után mindenki lógatta a fejét, nem akadt senki, aki feltüzelte volna a társakat. Amilyen szerencsés meccs volt a pozsonyi, mert ott tényleg berúgtuk a helyzeteket, és minden jól sült el, annyira szerencsétlen volt ez a mostani, semmi sem jött össze. Ott van például Tokmac helyzete, amikor egyedül vitte rá a kapusra a labdát. Ha azt berúgja, állítom, minden másképp alakul.

Ebedli Zoltán

Hogy csalódott vagyok-e? Nem. Le vagyok sújtva. Állítólag mindenre fel voltunk készülve, legalábbis Csercseszov a meccs előtt ezt nyilatkozta, de én a pályán ebből semmit sem láttam. Én megkérdezném, hogy mi volt a taktika, mert az nem derült ki. Jó lenne hallani valamiféle magyarázatot, mert nem csak a jóban kell virgonckodni, amikor megy a játék. Valójában abból állt a támadójátékunk, hogy Dibusz előrebikázta a labdát, aztán lesz, ami lesz. Ez az angol foci, de nem a mai, hanem a nyolcvan évvel ezelőtti. Nem volt egy értelmes támadásunk. Na de nem akarom én kritizálni a csapatot, mert még én leszek a vörös posztó. Mégis hogy van az, hogy a 86. percben lehozunk egy balbekket, és beküldünk a helyére egy másikat? Így akarunk fordítani? Miközben Bolit, aki játsszon bár akárhogyan, de mindig benne van a gól, lehozzuk.

Martos Győző

Mit is mondjak a meccsről? Először is kérdeznék valamit: ilyen képességű játékosokat hogyan lehetett leigazolni? Ennél a Thelandernél még így, 72 évesen is gyorsabb vagyok… Lábon és fejben is. Kovacevic pedig úgy adogatta el a labdákat, mintha ez lenne a foglalkozása. Civic? Azt hiszi, hogy balszélső, eközben megfeledkezik a védőfeladatáról. A magyar NB I-ben ők még jók, de a nemzetközi porondon… Dibusznak sorra passzolgatták hátra a labdát, hogy rúgja előre, de nem a jobb lábára tették, hanem a balra, miközben jobblábas. Nincs mese, az ellenfél jobb volt, megérdemelten jutott tovább.

Rákosi Gyula

Nagyon sajnálom, hogy így alakult a mérkőzés, de be kell látni, az ellenfél jobb volt. Kicsit szégyellem is magam a játékosok helyett, mert túlságosan olcsón adták a bőrüket. Lelkesedésben, hozzáállásban is felülmúltak bennünket az azeriek, nemcsak játékban. Kicsit úgy éreztem, hogy a kinti jó eredmény, az 1–1 elbizakodottá tette a mieinket, elaltatta az éberségüket. Ez amolyan magyar betegség, mondanám, de hát nincsenek is magyarok ebben a mai Fradiban, csak elvétve. A szurkolóinkat sajnálom, meg jómagamat, mert valamennyien továbbjutást reméltünk, nem is találkoztam olyan drukkerrel előzőleg, aki ne lett volna biztos a Fradi győzelmében. De sajnos nem voltunk meccsben.

Bővebben: Index