23 meccs / 23 gól a mérlege.

Shameeka Nikoda Fishley 1993. szeptember 19-én született Leedsben, Angliában. A 28 éves gólerős támadó középiskolás évei alatt kezdett futballozni a Leeds United U14-es együttesében. Ezt követően megfordult a Seacroft U16-ban, a Huddersfield Townban és a Leeds City Vixensben is, mielőtt 2011-ben a Chelsea akadémiájára került, ahol egészen 2013-ig szerepelt. Anglia után kipróbálta magát az Egyesült Államokban, majd Izlandon, Olaszországban és Spanyolországban is, míg végül 2021 novemberében a Fenerbahcéhez igazolt. Fishley számára jól indult a török kaland, hiszen első mérkőzésén rögtön egy mesterhármassal indított, ráadásul a nagy rivális Galatasaray ellen. A mérkőzést végül 7-0-ra nyerte meg csapata. A török együttesben az egész idény alatt stabil, jó teljesítményt nyújtott és elképesztő, 1,0-s meccs/gól átlagot produkált, hiszen 23 összecsapán 23-szor volt eredményes a mögöttünk hagyott idényben.

Fradi.hu