Volt támadónk szerint a Batumi mozgékonyabb és kreatívabb, nem csak a Slovannál, hanem nálunk is – mi viszont a hatékonyabbak vagyunk a grúz és a szlovák együttesnél.
Húszezer ember lesz, de olyan atmoszférát teremtenek, mintha 40-50.000 néző lenne a lelátón. Viharos, zajos meccs lesz, megpróbálják majd a hálóba fújni a labdát, hogy a legjobb helyzetbe kerüljenek a visszavágóra. A múltban voltak problémák a klubok közt, és a szlovák – magyar viszony sem a legjobb, így aztán ezzel is foglalkoznak majd a szurkolók. A pályán ez nem lesz ügy, egyik klubnak sincs sok saját országbéli játékosa, de nagy harc lesz a továbbjutásért.
A Ferencváros roppant erős odahaza, ezt már a Tobil ellen is bizonyította, akiknek öt gólt rámolt be. Támadófocit játszanak és a Slovannak nem lesz könnyű dolga. De nem számítok olyan gyors letámadásra, mint a Batumi ellen, a grúzok labda nélküli mozgása fantasztikus volt. Egyértelműen jobbak voltak, mint a Slovan, csak a hatékonyságuk nem volt meg. Nem számítok arra, hogy a Fradi olyan mozgékony és kreatív legyen, mint a Batumi volt, de ha helyzetbe kerülnek, élnek majd vele. Ezért a Slovannak a könnyelmű hibákat kell elkerülnie, hogy ne kerüljön bajba. A Fradi rendszeresen csoportkörözik, ez alapján, valamint amiatt, amilyen eredmények az előző körben voltak, egyértelmű favoritok. Az viszont előny a Slovannak, hogy a visszavágót hazai pályán játszhatja.
A Slovan játszhat a Fradi idegeivel, széttördelheti a játékot, ahogy a balkáni csapatok szokták. Fetrengeni kell, hívni az orvost, lassan elvégezni a bedobást, hogy felmenjen a pumpa a hazai közönségben és a Fradi-játékosokban. A Slovannak tapasztalt játékosai vannak, tudnak így, taktikusan játszani. Nem biztos, hogy pokol vár rájuk, de tudják azt is kezelni szükség esetén.
Nem gondolom, hogy a Zólyombrézó elleni meccsből ki lehetne indulni, a Bajnokok Ligájára koncentráltak. A Slovan ezzel a vereséggel nem került semmilyen bajba, csak muszájból játszották le azt a meccset. A Ferencvárosra fókuszáltak, így felesleges abból a meccsből következtetéseket levonni. Egy erős Batumin jutottak tovább és ezért harcolnak a Fradi ellen is. Fontosak a koefficiensek, a Bajnokok Ligája továbbjutás és a bevételek. Ha a továbbjutás esélyeit kellene meghatározni, azt mondanám, hogy 60-40% a Ferencvárosnak. Szurkolok a szlovák csapatok továbbjutásáért, de az ellenfél erősebb ebben a párosításban.
– Stanislav Sesták





