A Provident segítségével – a céggel kötött támogatási szerződést a tegnapi sajtóeseményen írták alá.
A Fradit 10 éve támogató pénzügyi cég a könyv kiadását 15 millió forinttal támogatja. Mint Kubatov Gábor elmondta, a könyv – amit egy angol, „Focista leszek” című kiadvány inspirált – célja az, hogy a gyerekek számára tegye vonzóbbá a Ferencvárost. A könyv ősszel, a könyvhét alkalmából jelenik majd meg. A 4-10 éves korosztály számára íródott könyv megismerteti a foci, a Fradi és a meccsrejárás világával a gyermekeket, hogy amikor először kilátogatnak a stadionba, már otthon érezhessék magukat.
Kartonfigurák segítségével a két főszereplő, Gergő és a Nagypapa is bemutatkozott. A rendezvényen Fradi-legendák, Rákosi Gyula, Nyilasi Tibor, Lipcsei Péter és Bálint László is részt vettek, míg Botka Endi és Sigér Dávid Fradi-mezes gyerekekkel labdázott a hazai kispad előtt.
„Botonddal 10 éve kötődött a barátságunk, akkor még csak terveink voltak, eredményeink nem. Azóta hosszú utat jártunk be. Minden évben teszünk egy jó lépést, amely az emberek szívét megdobogtatja. Nagyon magas színvonalú célokat tűzünk ki magunknak. Nem csak egy futballcsapatot építünk, úgy gondolunk a Ferencvárosra, mint egy családra” – mondta Kubatov Gábor. „Minden évben kiadunk az évkönyveken kívül még legalább egy könyvet, és filmeket is forgatunk. Mindig teszünk valamit. Ez most egy egészen különleges projekt, korábban mi még nem beszéltünk gyereknyelven. ‘Fradista leszek’ – ez lesz a könyv címe, és a célunk, hogy a gyerekeket közelebb hozzuk a Ferencvároshoz. Ha már valaki gyerekként fradista, akkor később a meccseinkre járhat, jobb esetben még nálunk is sportolhat. A sport a nevelés része, ezért fontos, hogy egy kisrác megtanulja, hogyan segítse ki a társát. A sport révén megtanulnak alkalmazkodni a gyerekek, kitűznek célokat és hisznek a munkában. A számok azt mutatják, hogy ezer gyerekből egy válogatott sportoló lesz. Ennek a könyvnek a megjelenése is egy esély arra, hogy jó sportolókat neveljünk„.
„Ez egy rendkívül örömteli esemény. Számomra ez nem csak egy szponzoráció, hanem családi hagyományra vezethető vissza, hiszen édesapám gyerekkoromban magával vitt a Fradi meccseire, és az első bankkártyám PIN-kódja is a klub alapításának évszáma, 1899 volt” – kezdte beszédét a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója, Szirmák Botond. „Kubatov Gábor elnök úrral több mint 10 éve kötöttük meg első megállapodásunkat, amikor a Ferencváros elnöke lett. Szerintem fantasztikus az a fejlődés, ami az elmúlt években történt, és ez a mesekönyv is remek célt szolgál. Ez a sporton túlmutat, hiszen olyan értékekre nevel, mint a hazafiasság és az összetartás. Büszkék vagyunk, hogy ennek a projektnek a részesei lehetünk a Providenttel, és arra is, hogy hasonló értékeket vallunk a Fradival. Örülök, hogy a kezdeményezés mögé állhattunk, és hogy a klub minket keresett meg„.