A július első napján távozó Révész Attila ezt egy újságcikkben jelentette be, onnan értesült erről Erős Gábor.
– A csapat júliusban selejtezőt játszik az Európa-konferencialigában: a bajnokságban a portugál vezetőedző, Joao Janeiro távozása után általában ön ült a kispadon, mivel Erős Gábor vezetőedző még most végzi az UEFA A-licences edzői tanfolyamot, még nincsenek meg a szükséges papírjai. Mi lesz az Ekl-meccseken, ott leülhet Erős Gábor a kispadra ezek nélkül a papírok nélkül?
– A kérdés azért irreleváns, mert biztos, hogy nem Erős Gábor marad a vezetőedző.– Nem először lep meg ebben az interjúban… Keddi lapszámunkban jelent meg interjú Erős Gáborral, és nem úgy tűnt, mintha ő tudna erről a változásról.
– Pedig nem ő marad az edző, ez eldöntött kérdés.– Ki lesz helyette?
– Az viszont még nincs eldöntve.– És önt dönt erről?
– Igen, úgy tervezzük, ha ebben a hónapban összeáll a játékoskeret, ahhoz illő vezetőedzőt választunk. Jelöltjeim már vannak természetesen, de még sok szempontot figyelembe kell vennünk.A Kisvárda története legjobb idényét zárta, a Ferencváros mögött ezüstérmes lett a bajnokságban, és a 41 esztendős Erős Gábor előbb megbízott vezetőedzőként, majd vezetőedzőként sokat tett a történelmi sikerért. Azzal persze ő is tisztában volt, hogy miután nincs UEFA pro licence, valamilyen megoldást találni kell a helyzetre, arra viszont nem számított, hogy a Nemzeti Sport újságírójától tudja meg szerdán: vezetőedzőként véget ért a munkája Kisvárdán.
„Amióta vége az idénynek, nem beszéltem Révész Attilával, már csak azért sem, mert tudom, mozgalmas ez az időszak nála – mondta megkeresésünkre Erős Gábor. – Rengeteg a munkája, tárgyal a lejáró szerződésű labdarúgókkal, illetve a kiszemeltekkel, próbálja összerakni a következő bajnoki évre a keretet, ilyenkor minket, akik kéznél vagyunk, hagy utoljára. Megkért, rakjuk össze a felkészülési programot, ez megtörtént, az előkészületi meccsek is le vannak kötve. Hogy mennyire lepett meg a döntése? Nyolc éve együtt dolgozunk, ismerem őt, és mert nincs meg a szükséges papírom, tisztában voltam vele, valamilyen megoldást találni kell. Egyébként nincs azzal problémám, hogy így tudtam meg, nem maradok vezetőedző. A szerződésem június harmincadikáig érvényes, tizenkettedikén visszamegyek a klubhoz, leülünk, és ő majd elmondja, milyen tervei vannak. Úgy gondolom, talál nekem feladatot, de ha mégsem, új kihívást keresek.”