Helyi sajtóhírek szerint nem csak egy játékost figyelünk a görög hatodik PÁSZ Jáninából. Néhány napja jelent meg egy pletyka, miszerint érdeklődünk (sőt, télen ajánlatot is tettünk) az ország észak-nyugati részében található kisváros csapatában szereplő kolumbiai Juan José Perea iránt.

A most megjelent információk szerint figyeljük a csapat 27 éves középhátvédjét is, Jannisz Kargaszt, a 188 centi magas futballista alapembere volt klubjának, 35 bajnokin lépett pályára. Korábban egy-egy évet már légióskodott is, a fehérorosz Dinamo Bresztben és a bolgár Levszkiben, ez utóbbiból tért vissza jelenlegi klubjába 2020 nyarán. Azt is hozzátették azonban, hogy konkrét lépések még nem születtek.

Úgy tudjuk, hogy a Kargaszról megjelenteknek lehet igazságtartalma.