Célegyenesben a felkészülés a Bajnokok Ligája nyolcasdöntőjére.
Jansik Szilárd
Jó volt ez a kétkapu, jól éreztem magam! Látszott, hogy a válogatott még csak most kezdte meg a felkészülést, mi pedig – elvileg – pár napnyira vagyunk a csúcsformánktól. Remek volt a vb helyszínén edzeni, mi eddig fedett uszodában gyakoroltunk, az ilyen lehetőség egy kicsit ünnep nekünk. Jó hangulatú edzés volt, tudtuk gyakorolni azokat a játékelemeket, amiket a jövő héten, elsődlegesen a Jug Dubrovnik ellen szeretnénk hatékonyan bevetni. Abban bízom, hogy jók leszünk. Ma sajnos két fontos játékosunk hiányzott, nagyon bízom abban, hogy jövő csütörtökön mindketten bevethetők lesznek. Arra törekszünk, hogy a Jug elleni esti meccsre legyünk a legjobbak, s ha akkor sikerül nyernünk, már mindenképpen éremért játszhatunk majd. Természetesen mindig az a célunk, hogy a legfényesebb érmet szerezzük meg.
Varga Zsolt
Először is: nagyon nagy köszönet Tominak, a válogatottnak, hogy segítenek minket a BLF8-ra való felkészülés utolsó szakaszában, nagyon fontosak számunkra ezek a kétkapuk! A mai edzőmeccsen jól kezdtünk, aztán hullámzó volt a játék, de ez annak is betudhatók, hogy sok mindennel próbálkoztunk, ebben benne van, hogy nem működnek még tökéletesen a dolgok. Ubo és Pohl Zoli nem játszott ma, a válluk nincs teljesen rendben és nem akarok kockáztatni, remélem, a hétfői edzőmeccsen már ők is be tudnak szállni.
További fotók: FTC vízilabda, MVLSZ




