Krisztiánt kérdezték a mai kupadöntőről.

Lisztes Krisztián

Azt hiszem, a szurkolók tudják, hogy ferencvárosi vagyok: ott nevelkedtem, ott lettem NB I-es játékos, az első BL-főtáblás csapat tagja voltam, hétfőn a Fradi-öregfiúk között játszottam – fáj is mindenem… A Paks nagyon kedves emlék a karrieremben: máig meghat, milyen szeretettel fogadtak ott, és bármikor arra járok, a barátság, a tisztelet most is érezhető. Megkedveltem a klubot, és kívánom, hogy emlékezetes élményt jelentsen a döntő, még akkor is, ha a trófeát a Ferencváros nyeri meg! Ma már annyi futballmeccset lehet nézni, hogy minden hétvégén válogathatunk, a világ legjobbjait is követhetjük, de amióta Bognár György az edző, élmény figyelni a tolnaiak találkozóit. Sok helyzet, sok gól, mindig történik valami, és azt tapasztalom, emiatt is sok fradista szimpatizál a Pakssal. Ebben Böde Dánielnek is hatalmas szerepe van, őt ma is imádják a Fradi-drukkerek, de a játékfelfogása miatt is kedvelik, és talán azért is, mert a magyar játékosokat favorizálja. Szóval, a hangulat jó lesz, a mérkőzés pedig lehet nagyon érdekes. Esélyesnek lenni nem mindig könnyű, a Paksnak nincs veszítenivalója, ettől még veszélyesebb, hiszen nyugodtan futballozhat – legyen remek a kupadöntő!

NSO